language

Kulcsszavak:

befolyással üzérkedés - befolyás vásárlása highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [591]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Vádat emeltek egy volt magyar tiszteletbeli konzul ellen, aki pénzért intézett diplomáciai tisztségeket

Nemzetközi korrupció a vád egy magyar férfi, B. János ellen, aki egy afrikai ország tiszteletbeli konzuljaként külföldieknek intézett ugyanilyen diplomáciai tisztséget, és azzal járó okmányokat, amiért több százezer eurót kapott.

Lecsapott a hatóság egy gyanúsítottra az Eötvös Gimnázium korrupciós bűnügyében

Befolyással üzérkedés bűntette miatt egy személyt gyanúsítottként hallgatott ki az ügyészség az Eötvös Gimnáziumot érintő korrupciós ügyben – tudta meg a Magyar Nemzet. Az iskola körüli botrány azért robbant ki, mert egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint hosszú évek óta lehetővé tették, hogy kenőpénz fejében az intézménybe kerülhessenek a felvételin sikertelen, de tehetős szülők gyerekei.

Közérdekű alapítványon keresztül exportálják Amerikába az orbánizmust

Miközben Magyarországon külföldi beavatkozástól tart és szuverenitásvédelmi törvényt hozott, az amerikai jobboldalon hálózatot épít az Orbán-kormány a magyar adófizetők pénzéből. Ennek egyik fő eszköze a Danube Institute, ami az elmúlt évben milliókat fizetett ki amerikai közszereplőknek. Az Átlátszó megszerezte az állami hátterű agytröszt egyes szerződéseit, amelyek alapján a szervezet és amerikai vendégkutatóinak tevékenysége a tengerentúlon a be nem jelentett lobbizás fogalmát is kimerítheti, ugyanis az intézet egyes partnerei kifejezetten azért kaptak pénzt, hogy az amerikai médiában helyezzenek el a magyar kormánynak tetsző cikkeket, és követendő példaként állítsák az Orbán-kormány intézkedéseit az amerikai jobboldal elé.

A két K. elintézi. Szélhámosok ajánlottak „segítséget” bajba jutott vállalkozóknak

A nemzetbiztonsági szolgálat állományába tartozóknak hazudva magukat, egy bűnbanda tagjai olyan vállalkozóknak ígértek segítséget, akiknek a cégeivel szemben eljárások folytak. Büntetőperük nemrég kezdődött a Gyulai Törvényszéken. Minden ízében magyar történet következik.

Tányér részletesen vallott Schadlra, aki szerint viszont nem is ismerték egymást

Hosszan, órákon keresztül olvasta fel Tóth Erzsébet bíró a Schadl–Völner-ügy csütörtöki tárgyalásán a Tányér néven lehallgatott A. Tamás korábbi vallomását. Tányér abban részletesen beszámolt Schadl és Gazdi hálózatáról, amelyben korrupciós pénzekért ígérték hivatalos ügyek elintézését különböző embereknek

Férfiak közt az ilyen előfordul, ám ebből senki se gondoljon rosszra–Vallomást tett a bíróság előtt Schadl gazdája

A lehallgatási jegyzőkönyvekben Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korrupció által vádolt exelnöke által csak „gazda” néven emlegetett harmadrendű vádlott meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Völner-Schadl néven elhíresült korrupciós per.

Volt olyan, aki 800 ezer forint kenőpénzt fizetett egy nyelvvizsgáért

Másodfokon, jogerősen elítéltek mintegy száz vádlottat, akik a sikeres nyelvvizsgáért egyenként több százezer forint kenőpénzt fogadtak el több ezer vizsgázótól több mint egy évtized alatt – közölte a Budapest Környéki Törvényszék honlapján kedden.

Csaknem száz embert ítélt el a bíróság, akik kenőpénzért nyelvvizsgáztattak

Másodfokon, jogerősen elítéltek mintegy száz vádlottat, akik a sikeres nyelvvizsgáért egyenként többszázezer forint kenőpénzt fogadtak el több ezer vizsgázótól több mint egy évtized alatt.

Egy év felfüggesztett börtönt kapott a Vizoviczki-ügyben érintett magas beosztású volt rendőrtiszt

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helyben hagyva csütörtökön egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Vizoviczki-ügyben korrupciós bűncselekménnyel vádolt, magas beosztású volt rendőrtisztet; a másodfokú döntés jogerős.
Találatok: [591]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>