language

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6581]  Oldalak:   <<  <  393 394 395 396 397 398 399 400 401 402   >  >>

KARTELLEZÉSSEL GYANÚSÍTJÁK ORBÁNÉK KIEMELT PROJEKTJÉNEK TAGJAIT

Erős kormányzati támogatással – a miniszterelnök és két miniszter jelenlétében – nyitotta meg tavasszal a karcagi elektronikai hulladékhasznosítót az a befektetői kör, amelyikkel szemben most az a gyanú, hogy árai egyeztetésével tarol az állami támogatásokra kiírt pályázatokon. A Gazdasági Versenyhivatal tegnap a karcagi cég és három tulajdonosa telephelyén kutakodott.

Az Ökotárs és a többi alapítvány adószámát is felfüggesztik

Ha a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) megkeresi az adóhatóságot, akkor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adószám felfüggesztésének folyamatát elindítja - válaszolta az MTI érdeklődésére csütörtökön a NAV. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal pedig így tájékoztatott: a Norvég Civil Támogatási Alap keretében Magyarországra érkező pénzek elosztását végző konzorcium mind a négy tagja esetében, beleértve a Kárpátok Alapítványt, kezdeményezte a Kehi az adószám felfüggesztését, mert a jogszabályokat megsértve nem adták át a kért adatokat.

Norvég pénzek: Egy civil szervezetnek már felfüggesztették az adószámát

A Kárpátok Alapítványnál még sem a rendőrség, sem a Kehi nem razziázott, de a NAV-val bevonatták az adószámukat, mert állítólag nem működtek együtt a Kehivel.

Mit csinált a Belváros a tanyafejlesztési támogatással? - Árkád, Hold, Szabadság

A Rogán Antal vezette V. kerület eddig nem használta fel azt a 229 millió forintos támogatást, amelyet – nem kis feltűnést keltve – tavaly kifejezetten a tanyák támogatására különített el a kormány. A felhasznált összeget részben az árusítói szempontból jószerivel halott Hold utcai csarnok korszerűsítésére, illetve marketingcélokra költötte, költi. Hogy mennyit, azt a Belváros nem mondja meg.

Verhofstadt: A magyar kormány már a magánszférába is benyomul

A demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szervezett meghallgatást kedden az Európai Parlament (EP) liberális frakciója Strasbourgban. A civil szervezetek elleni rendőrségi vegzálásról volt szó.

Kérdőre vonná a főkapitányt az MSZP az Ökotárs-házkutatás miatt

Az Ökotárs Alapítvány elleni "rendőrattakról" kérdezi Papp Károly országos rendőrfőkapitányt a szocialista Bárándy Gergely, aki szerint jó esélye van annak, hogy a miniszterelnök személyes parancsára tartottak házkutatást a civil szervet irodájában.

Több tízezren pártoltak el a Gyermekrák Alapítványtól

Támogatóinak a kétharmadát elveszítette a Gyermekrák Alapítvány azt követően, hogy több újságcikk visszaélések gyanújáról írt az alapítvánnyal kapcsolatban. Bár 21 ezer felajánló így is őket támogatta.

JUHÁSZ: MIÉRT KENDERRŐL BESZÉLNEK, MIÉRT NEM PAPRIKÁRÓL VAGY ZELLERRŐL? (VIDEÓVAL!)

Az emlékezetes menekülős interjú után – ígéretéhez híven – ellátogatott a PestiSrácok.hu szerkesztőségébe Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke, Budapest-belvárosi polgármesterjelöltje és válaszolt a feltett kérdésekre. Néhány címke a beszélgetésből: fekete pénzek a Millánál, fantomizálódott cégek, dílergyanú, házi kendertermesztő csomag és Orbán Viktor 2018-as legyőzése.

Erőszak után: kormányzati gyomros a hallgatóknak

Drasztikusan meggyengülhetnek a hallgatói érdekképviseletek, ha a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) javaslatait megszívleli a kormány. A gólyatábori botrány miatt kipécézett ELTE-n például 12-ről három főre csökkenne a hallgatók létszáma az egyetem legfőbb döntéshozó szervében, a szenátusban, és ezzel párhuzamosan a kari tanácsokban is kevesebb diák ülne. A támadás az egyik olvasatban a kormány kontra hallgatói szervezetek-meccs egyenes folytatása, ugyanakkor vannak olyan hangok is, amelyek szerint a HÖK-ök nem azzal foglalkoznak, amivel kellene nekik, és ezért volna ideje újragondolni a jogköreiket.
Találatok: [6581]  Oldalak:   <<  <  393 394 395 396 397 398 399 400 401 402   >  >>