language

Akták:

TAO-pénzek highlight_off

TAO-pénzek

TAO-pénzek

Az Orbán-kormány a társasági adó szabályozásának (1996. évi LXXXI. törvény) átalakításával lehetőséget teremtett arra, hogy az adózók az alábbi kedvezményezett célokra tegyenek felajánlást:

  • a) filmalkotás támogatására

  • b) előadó-művészeti szervezet támogatására (2018-ig)

  • c) látvány-csapatsport támogatására. 

2014-ben 17 milliárd volt a magyar színházi élet TAO-bevétele, ami Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója szerint nem azokhoz jutott, akik meg is érdemelnék, és rászorulnak, hanem azokhoz, akik ügyesek. A szakmai szervezetek a TAO-rendszer újragondolását, a pályázati folyamat nagyobb nyilvánosságát tartották kívánatosnak. 

2018-ban a kormány bejelentette: a visszaélések és egyenlőtlenségek miatt megszünteti előadó-művészeti szervezetek tao-támogatását és a támogatások elosztása a kormány elbírálása alá kerül. Bár Gulyás Gergely kijelentette, miszerint „a kulturális támogatás nem politikai alapon történik”, látható, hogy a kultúrtao eltörléséből a kormányközeli kulturális intézmények profitáltak, miközben rengeteg független színházi társulat jövője vált kérdésessé. Bár érkeztek ígéretek ígért a kieső támogatások kompenzációjára, ennek elosztása szintén egyenlőtlenre sikeredett: a Nemzeti Színháznak – nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítését követően – a jegybevétele után 76 millió forintra jogosult összeg helyett eredetileg ennek több, mint tízszeresét (800 millió forintot), végül “csupán” ötszörösét (400 millió forintot) ítélte meg az EMMI. 

A sportcélú támogatás utáni adókedvezmény (az adózás előtti eredményt csökkentő) igénybe vétele 2012 óta folyamatosan növekszik. A Transparency International 2015. októberi jelentése szerint a látványsportágak átláthatatlanul jutottak négy év alatt 200 milliárd forint támogatáshoz. A tanulmány szerint a TAO-támogatásokon keresztül folyósított pénzek a kormány állításával szemben nem magánadományok, hanem közvetett állami támogatások - így kezeli azt az Európai Bizottság is. A 200 milliárd forintból 75 milliárdot a labdarúgás kapott, a legnagyobb nyertes pedig a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány, mely úgy kapta meg ennek a 12%-át, hogy összesen 1100 klub osztozott a pénzen. A felcsúti stadion 3,1 milliárdos költségvetéséből 2,55 milliárdot fedezett a TAO-támogatás, a G7 összesítése alapján pedig 2021-ig összesen 35 milliárd adóforint érkezett támogatás formájában az alapítványhoz. Bár Felcsút kiemelkedik a TAO-támogatások tekintetében, a Seszták Miklóshoz köthető Várda Sport Egyesület és a Tállai András-féle Mezőkövesd Zsóry FC is jelentős TAO-támogatásokkal gazdálkodhat. Mindez bizonyítéka annak, hogy a politika összefonódik a sporttal, hiszen a látványcsapatsportok szövetségeit politikusok irányítják, ráadásul a támogató cégek kiléte is ismeretlen marad. Okkal feltételezhető, hogy ezek a gazdasági szereplők nem jótékonykodásból, hanem politikai kapcsolataik okán csatornázzák a sportba az amúgy a költségvetésbe befizetendő társasági adójukat.

A kritikák ellenére 2016 őszén a Nemzetgazdasági Minisztérium sürgősséggel beterjesztett és megszavazott törvénymódosítása szerint ezentúl adótitok, hogy ki mire kapott adókedvezményt, illetve adótitok lesz az összes olyan felajánlás is, amelyek leírhatóak az adóból. Egy 2016 októberi bírósági ítélet nyomán ugyanakkor a TAO-kedvezmény közpénznek számít, amivel el kell számolnia a felhasználójának.

A kormány a 2016-os évre mindössze 64-69 milliárd forint társaságiadó-veszteséget tervezett a költségvetési törvényben, ehhez képest a látvány-csapatsport támogatás adóvesztesége két éve 135 milliárd forintot tett ki. Vagyis a TAO-támogatások eddigi rekordévében a tényleges adóveszteség kétszeresen felülmúlta a tervezett mértéket. Míg idehaza tagadta, addig Brüsszelben elismerte a magyar kormány, hogy a látvány-csapatsport támogatási rendszer állami pénzből működik. 2011-2021 között a TAO-rendszernek köszönhetően a költségvetési összegeken felül még 1107 milliárd áramlott a sport területére.

Az aktaszöveg alapját a Civitas Intézet által kiadott Fekete Könyv - Korrupció Magyarországon 2010-2018 c. kötetben megjelent esetleírás adja, melynek elkészítésében e sajtóadatbázist használva a K-Monitor Egyesület is közreműködött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [375]  Oldalak:   <<  <  28 29 30 31 32 33 34 35 36 37   >  >>

Már szavaznak is a focipénzek titkosításáról

Már kedden 13 óra után szavaz az Országgyűlés arról a javaslatról, ami alapján adótitoknak számítana, hogy melyik cég pontosan mennyi társaságiadó-kedvezményt csorgatott vissza focicsapatoknak - például az ilyenből eddig nagyon sok pénzt összeszedő felcsúti Puskás Akadémiának - illetve a kormány más szeretett, törvényileg megtámogatott hobbijaira.

Tévedésből az MSZP is megszavazta a TAO-pénzek titkosítását

Továbbra sem tudni, meddig tart még az MSZP ámokfutása, amin jóérzésű ember már felháborodni sem tud, inkább csak elhűlve nézni, mit művel a legnagyobb magyar baloldali ellenzéki párt. Most például a Fidesz és a KDNP mellett a teljes MSZP-frakció is megszavazta a kormány utolsó pillanatban benyújtott törvényjavaslatát, ami titkosítja az adókedvezményeket.

Soha többet nem tudhatjuk, hogy ki TAO-zik a Felcsútnak

A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn sürgősséggel terjesztette be az adótörvények módosítását. Ez azt jelenti, hogy már kedden törvény lehet a Varga Mihály miniszter által jegyzett tervezetből. A törvény lényege, hogy ezentúl adótitok lesz, hogy ki mire kapott adókedvezményt, illetve adótitok lesz az összes olyan felajánlás is, amelyek leírhatóak az adóból.

Mire adták a kedvezményeket? - Mutatjuk, hogy folyt ki 800 milliárd a költségvetésből

Tavaly 795,6 milliárd forintnyi adókedvezményt adott a kormány, a 60-féle adóból 44 kedvezmény érvényesíthető. A legnagyobb könnyítést a családok kapták, de rengeteg pénz ment el a foglakoztatás támogatására, és persze sportra. A célok egy része támogatható, de vannak vitaható kedvezmények is.

Milliárdokat szórtak a magyar fociba

Az utóbbi 5 évben több mint 21 milliárd forintot szánt az állam a futballcsapatok támogatására. A legnagyobb nyertes "természetesen" a Felcsút. Orbán Viktor kedvenc falujának csapata ez idő alatt 11 milliárdot zsebelt be csak az MLSZ-től. További érdekesség, hogy a legtöbb támogatást elnyerő csapatok jó részének valamilyen módon köze van a Fidesz-kormányhoz. Így kaphatott több mint egymilliárdot Seszták Miklós Kisvárdája, vagy Tállai András csapata, a Mezőkövesd. A klubok a pénz mellett stadionokat is kapnak, kaptak - szintén az állam kontójára.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű jégcsarnok épül a XXII. kerületben

Több mint két év után végre rendeződni látszik két budafok-tétényi ingatlan sorsa: a jelek szerint az egyiken jégcsarnok, a másikon egy református gimnázium lesz. Bár utóbbi még nem biztos, mert a helyi egyházközség ugyan már tavaly megvette, de még mindig nem fizette ki az önkormányzatnak a Rákóczi utcai telket. A jégcsarnoképítést viszont már kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány.

L. Simon László segítségével szerzett műemléki pincét, és már túl is adna rajta

27 millió forintért vette két éve, most 44 millió forintért adna túl a velencei Vörösmarty-pincén egy magáncég, amelynek érdekében L. Simon László még államtitkárként lobbizott a velencei polgármesternél.

Még jobb üzlet a kastélyfelújítás

Megint röpködnek a milliárdok a műemlékek felújítása körül: a magyar kormány megengedi a kastély- és várprogramban lévő 33 milliárd forintnyi uniós támogatás előlegként való azonnali és teljes kifizetését, noha ettől nem indul meg hamarabb a munka. Az Európai Bizottság kimondottan ellenzi a műemlékek körüli ellenőrizhetetlen költekezést.

Nah, ki ad kilencszázezres napidíjért tanácsot az olimpiai pályázathoz?

Az olimpiai pályázattal megbízott cég ötmilliárdot költ tanácsadókra. A részleteket eddig titkolták, de az Átlátszónak nyilatkozó Pataki Márton, az Együtt politikusa felfedte, mi van a szerződés mellékleteiben. Milliárdok mennek külföldi tanácsadóknak, és az olimpiai pályáztatásért felelős vállalat vezetőjének volt cégéhez.
Találatok: [375]  Oldalak:   <<  <  28 29 30 31 32 33 34 35 36 37   >  >>