language

Személyek:

Szekeres Imre highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [60]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Hende Csaba korrupcióval vádolja Szekeres Imrét

Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint Szekeres Imre volt tárcavezető politikai felelőssége kiterjed azokra a Btk.-ba ütköző ügyekre, amelyeket az irányítása alatt a tárcánál elkövettek.

Hende úgy érzi, radar- és korrupciós ügyekben “rávert” az MSZP-re

Hende Csaba csütörtökön a Tv2 Mokka című reggeli műsorában azt mondta, az előző miniszter egy bűntény kivizsgálásra adott utasítást, ez egy századosnak a "pénzátadási aktusa", s ebben az egy ügyben mára 20 ezredes, tábornok, főosztályvezető, vezérigazgató és ügyvezető igazgató szerepel.

Fapál, a „főnök” és „Misi” gyanús milliói

Jogi tanácsadás címén 23,5 millió forintot keresett a Honvédelmi Minisztériumban 2006 júliusa és 2010 májusa között Fapál László, aki 2004 és 2006 között a tárca közigazgatási államtitkára volt – tudta meg a Magyar Hírlap.

Az MSZP-nek is osztottak kenőpénzt?

Az MSZP előző központjába, a Köztársaság térre a honvédségi alvállalkozói szerződések értékének három százaléka kerülhetett – ez derül ki a Magyar Hírlap birtokába került katonai ügyészségi kihallgatási jegyzőkönyvekből.

Korrupt magyar hivatalnokokról beszél a főszerkesztő

Magyar és orosz körök nyerhettek a moszkvai kereskedelmi kirendeltség áron aluli eladásával a korrupciós esetek feltárására szakosodott orosz internetes portál főszerkesztője szerint.

Kevés újdonsággal szolgálnak Varga csontvázai

Költségvetési "csontvázakkal" csak a töredéke foglalkozik annak a jelentésnek, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára.

Az MSZP cáfolja, hogy luxusautókat béreltek volna Szekeresnek

Az MSZP szerint nem felel meg a valóságnak a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság jelentésének állítása, hogy Szekeres Imre részére minisztersége alatt a Honvédelmi Minisztérium (HM) egyik vállalata, a HM EI Zrt. Volkswagen Phaeton és Touareg gépjárműveket bérelt volna.
Találatok: [60]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>