A Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette azt a több mint öt éve tartó nyomozást, amely a Bács-Kiskun Megyei Cégbíróság volt vezetője, Varga Miklós, valamint a vele rendszeres és közvetlen kapcsolatot tartó felszámoló cégek vezetői, illetve ügyvédek ellen zajlott. Történt mindez azok után, hogy az ügyben már elkészült a vádirat tervezete is.
A teljes magyar jogszolgáltatás Kulcsár Attilának az ügyészekkel kötött alkuja szerint működött, amiből az is következhet: ha bizonyos érdekek úgy diktálják, bárkiből lehet vádlott - állítja a brókerbotrányról szóló, a héten megjelenő új kötetében Kende Péter.
A magyar jogalkalmazás egyik legfőbb baja, hogy súlyos autoriter hagyományokat őriz. Ezt az örökséget még meg is erősítette az igazságszolgáltatási reform.
A Magyar Jogász Egylet 5 millió forintos támogatást fogadott el a magyar Siemens Rt.-től, bár az elnökség több tagjában is felmerült, helyes-e pénzt elfogadni egy olyan cégtől, melynek számos pere van folyamatban.
A Magyar Jogász Egylet (MJE) elnökségi ülésének jegyzőkönyve szerint, ötmillió forintos támogatást fogadott el az egylet egy jogászkonferencia szervezésére, a Siemens hazai leányvállalatától - áll abban a közleményben, amelyet a Siemenssel vitában álló Farkas Imre, a TVEgy Rt. és a volt Satelit Televízió volt elnök-vezérigazgatója tett közzé. Siemenes források a támogatás tényét cáfolták.
Alig lett miniszterelnök Bajnai Gordon, máris feljelentették. Az ok természetesen a Hajdú-Bét Rt. felszámolásának körülményei, amelyek zömében felszínes és egyoldalú információkon alapszanak.
Elfogultságot jelentett be az ötödrendű vádlott, Krausz Csaba védője a Zuschlag-per szerdai tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ellen, mivel a testület nem akceptálta azon indítványait, amelyeket az eljárás során tett.
Visszautasította a miniszterelnök "sértő megjegyzéseit" tegnapi rendkívüli ülésén az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), és határozatban köszönte meg a köztársasági elnök kiállását a bírói kar mellett.
Az ügyészség az elmúlt időszakban szándékosan átlépett egy határt, amit civilizált, demokratikus jogállamban nem tehet meg - jelentette ki Szabó Zoltán szocialista képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.