language

Intézmények:

Bethlen Gábor Alap highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [36]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Özönlik a közpénz a kormányhű civilekhez és álcivilekhez, a többiek csak az adakozókban bízhatnak

Fidesz körüli civilek, sőt álcivilek esetében is bárki lehet milliárdos vagyon kezelője, hiszen a kormány és a parlamenti többség mindenféle aggály nélkül osztja szét a közösség vagyonát a hithű szervezetek között.

Pártrendezvények közpénzből: választási mozgósításra használhatták az állami civil alap támogatásait

Tavaly, a választási év előtt médiaépítésre, idén pedig a választási kampányban tartott, politikusokat is felvonultató rendezvényekre kapták a legnagyobb pénzeket a Fidesz-közeli szervezetek az állami civil alapból. A K-Monitorral közösen megnéztük, milyen pályázatokra adott pénzt idén a főleg kormánypártközeli csoportokat támogató Városi Civil Alap program.

Meglepően kevés pénzt kaptak tavaly a határon túli szervezetek – egy cseppel sem átláthatóbban

Az éves beszámoló szerint több mint 50 milliárd forintot osztott szét 2021-ben a kormány határon túli magyar szervezeteknek, ami az előirányzat duplája, viszont az előző évinek csak a harmada-fele. Az eszéki focicsapat Mészáros Lőrinc névleges kiszállása után is kapott pénzt.

Fidesz-kampány civil pénzből: így jött létre a pécsi mini-KESMA

Korábban a Városi Civil Alap kapcsán írtunk arról, hogy a papíron civil szervezetek támogatására szánt állami forrásokat valójában a Fidesz választási kampányához használhatják fel. Most pécsi példák alapján bemutatjuk, hogyan folyhatott ez a gyakorlatban. A városban több, kormánypárti üzeneteket közvetítő hírportál is feltűnt a választások előtt, amelyek mögött állami forrásokat találunk.

Megint Fidesz-közeli szervezetek nyerték a legnagyobb összegeket a kormány civil-támogató programján

Újabb, fideszes politikusokhoz köthető egyesületek gazdagodtak a kormány civil támogatási programjából. A Városi Civil Alap keretében másodszor osztanak támogatásokat, a legmagasabb, 10 millió feletti adományoknak ezúttal is mintegy felét a kormánypártokhoz kötődő csoportok kapták. Ráadásul több kormányközeli egyesület már másodszor szerepel a támogatottak listáján.

BGA-támogatások: Szlovákia irányába is elzárták a pénzcsapot?

A támogatások tavalyi csökkenése Felvidéket is érintette: míg 2020-ban a BGA hozzávetőleg 9,2 milliárd forintot (26,3 millió eurót) hagyott jóvá szlovákiai entitások számára, addig 2021-ben ennek már csak a harmadát. A milliárdos fejlesztések elmaradtak, a korábbi nagy nyertesek jelképes összegeket kaptak, ha egyáltalán.

Minden bokorban - Fideszes álcivil szervezetek a választási kampányban

Elszipkázott Samsung-adóbevételek, minisztériumi források jutottak el olyan szervezetekhez, amelyek a kampányban a fideszes képviselőket segítik. Az ÁSZ mindezt tétlenül nézi, a Fidesz pedig egyéb módszerek mellett álcivilek finanszírozásával veszi semmibe a kampányköltési plafont.

Törvénytelen hálapénz a Fidesz „civiljeinek” – újabb 4,8 milliárd a kampányfinisben

Idén februárban a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség újra kinyitotta a Norvég Civil Alap helyére állított magyar állami pénzcsapot, a Városi Civil Alapot – ám a törvényben előírt egy hónap helyett ezúttal két hetet adtak a pályázatok benyújtására. Ahogy tavaly feltártuk, ez az a forrás, amelyet nem valamiféle normatív rend, hanem a fideszes választókerületi elnökök, képviselőjelöltek kampányérdekei szerint szórtak szét. A mostani kiírásban szereplő újabb 4,8 milliárd forint elosztásáról a napokban döntenek.

Határon túli támogatások: Budapesten elzárták a pénzcsapot?

2021-ben a korábbi éveknél látványosan kevesebb támogatást ítélt meg a Bethlen Gábor Alap határon túli szervezeteknek. Erdélyben szinte teljesen elmaradtak a milliárdos nagyságrendű támogatások; a régi ingatlanberuházásokat még befejezik, de új beruházások alig indulnak.

Leplezetlenül nyomják a fideszes propagandát az állami civilpénzből

A Fonyódi Polgári Egyesület 8 millió forint támogatást kapott a 4,4 milliárdos Városi Civil Alapból. Ebből a pénzből 12 polgári estet szerveznek a Balaton-parti városban, kettő már le is ment. A közpénzből megtámogatott beszélgetéseken kiderült, hogy Budapesten borzalmas állapotok vannak, a Pesti TV munkatársai pedig azt is elárulták: fél évük van minden rosszat kideríteni Márki-Zay Péterről.
Találatok: [36]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>