Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Még 4 ellenzéki pártot büntet a számvevőszék
A Jobbik 663 milliós gigabüntetése után újabb ellenzéki pártok kaptak bírságot az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ). A Mérce információja szerint, amelyet az Indexnek is megerősítettek két pártból, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, és a DK is milliós bírságot kapott.
NFM: Egyre kevesebb a többször szabálytalankodó webshop
Jobban odafigyelnek a webshopok a fogyasztóvédelmi előírásokra, a fogyasztóvédelmi jogsértést újra elkövető webáruházak aránya 14 százalékra csökkent idén a korábbi 54 százalékról - ezt közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn az MTI-vel. A jelentős javulás a tárca szerint az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelmi ellenőrzéseit szigorító, tavaly decemberben elfogadott törvénymódosításnak köszönhető.
Nyár óta 100 millió forintnyi bírságot kapott az egészségügyi ellátóközpont
Sorozatban zsebeli be az újabb és újabb közbeszerzési bírságokat az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, a legfrissebb tétellel elérte a 100 millió forintot a nyár óta kapott büntetések összege.
Négyszer olyan drágán vállalta, őt választották
Az egész úgy kezdődött, hogy Győr városa meghirdette az „Étkeztetés biztosítása a Győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 2017 (EYOF) résztvevői részére” elnevezésű pályázatát. Innentől a folyamat jól nyomon követhető a www.kozbeszerzes.hu oldalon, de Domanyik Eszter is készséggel segített nekünk a pályázat körülményeinek megismerésében.
Szinte mindenki megússza Szijjártóék óriási svindlijét
Kiderült, hogy Magyarország egyik legnagyobb, több mint 7 milliárdos kartellbírságából újabb szereplőnek elég csak az ötödét kifizetnie a tényleges bírságnak. Még a 2004-2007 közti vasútfelújításoknál próbálta átverni az államot a pályázatoknál legtöbb nagy vasútfelújító cég, Szijjártó Péter apjának aktív közreműködésével. Szijjártó apjának szavaival mindenki tudta, hogy "jönnek a nagy pénzek" az EU-tól vasútfelújításra, erre mentek rá szervezetten.
A mentőnek nem engedték el a sztrádapótdíjat, neki igen
Zs. Zsolt 2016. július 5-én méltányossági kérelemmel fordult a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-hez (a továbbiakban csak NÚSZ), mert állítása szerint önhibáján kívül nem tudott matricát vásárolni, mielőtt felhajtott egy díjköteles útszakaszra. Zs. Zsolt azt állította, hogy nem ő hibázott, hanem
a telefonja nem működött pont akkor, amikor fizetni szeretett volna.
THM-es trükközés miatt bírságolt az MNB
A teljes hiteldíj-mutató számítására és a THM maximumának mértékére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt a Magyar Nemzeti Bank összesen húszmillió forintra bírságolta a Mecsek Takarék Szövetkezetet és a Zálog és Hitel Pénzügyi Zrt.-t - derül ki az MNB közleményéből.
A veszélyes hulladékok tárolása a pénzelsíbolás új módja
Hülyék ezek a politikusok, hogy az offshore-cégeikkel szarakodnak, ahelyett hogy belevágnának a veszélyes hulladék-businessbe– állapítottuk meg egy újságíró kollégával a Greenpeace Magyarország vegyvédelmi gyakorlatnak is beillő sajtótájékoztatóján a kiskunhalasi Bács-Reál Kft. kerítésének tövében, karnyújtásnyira 581 tonnányi rákkeltő veszélyes anyagtól.
40 millióra bírságolta a jegybank az MKB-t korábbi jogsértései miatt
Az Magyar Nemzeti Bank 34,7 millió forint bírsággal sújtotta az MKB Bank Zrt.-t az átfogó csoportvizsgálata során feltárt hiányosságok miatt, írja a jegybank sajtóközleményében. A csoporttag autófinanszírozó társaságok az általuk elkövetett jogsértések miatt összességében 4,4 millió forint felügyeleti bírságot kaptak. Az MNB szerint a most feltárt problémák rámutatnak, hogy szükséges volt, hogy az MNB a szanálási eljárása során átalakítsa a bank működését.
Brókerbotrány: félmilliárd forintos büntetést kapott a hungáriások cége
Engedély nélküli pénzügyi szolgáltatásért és pilótajátékért 500 millió forintra büntette az MNB a Biztonság-Trade Kft.-t, a brókerbotrányba Hungária Értékpapír Zrt. két tulajdonosának ceglédi vállalkozását. Az MNB az azóta felszámolás alatt lévő Hungária cégvizsgálata miatt kezdett el jobban belenézni a Biztonság-Trade Kereskedelmi és Tanácsadó Kft. dolgaiba, amiről megállapították, hogy kölcsönszerződések formájában, nagy és garantált hozamot ígérve gyűjtött pénzt több ügyféltől, bármiféle erre vonatkozó engedély nélkül.