language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Személyek:

Hatvani Szabó János highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [25]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Hagyó-ügy: sokat markoltak, keveset fogtak

Két és fél év nyomozás után a napokban vádat emelhet az ügyészség a BKV-val kapcsolatos ügyekben.

Hagyó zsarolási ügyében is felbukkan a rejtélyes párttámogató cég

Az ellentmondásos HÉV-utastájékoztatási megbízással zsarolta Hagyó Miklós Balogh Zsoltot, a BKV egykori megbízott vezérigazgatóját az ügyészség gyanúja szerint - tudta meg az [origo].

Hagyó vallott - kik retteghetnek most a csengetéstől?

Ha igazak a hírek, és Hagyó Miklós vallomást tett, hamar több új szereplő is a nyomozók látókörébe kerülhet a fővárosi korrupciós botrányok kapcsán.

Végállomás, kiszállás!

Noha leginkább Hagyó Miklósra és az MSZP-re látszik ráégni a BKV-botrány, a közlekedési vállalatból kinyerhető javakat az SZDSZ sem tolta el magától.

Elvarratlan szálak

Sem Demszky Gábor főpolgármester, sem korábbi szocialista helyettese, a múlt héten a Figyelő munkatársával személyesen is találkozó Hagyó Miklós nem gyanúsított továbbra sem a BKV-botrányban, mégis mindketten folyamatosan védekezésre kényszerülnek.

„Nyakó és felesége buszokat kért kölcsön…” – A teljes interjú

Beszélgetés Regőczi Miklóssal, a BKV Zrt. volt vezérigazgató-helyettesével

Gyanúsan indult a BKV-botrányban kibukott százmilliós megbízás

Már az indulása is ellentmondásos volt annak a százmilliós értékű beruházásnak, amely miatt Balogh Zsolt egykori BKV-vezető szerint Hagyó Miklós a nyakát szorongatva próbált rá nyomást gyakorolni. Az [origo] által összegyűjtött információk alapján ugyanakkor nem stimmel minden Balogh Zsolt verziójával sem.

Hagyó Miklós mindent tagad

Hagyó Miklós, a BKV-t korábban felügyelő volt MSZP-s főpolgármester-helyettes tagadja, hogy csaknem 70 millió forintot kapott volna a cég gyanús szerződéseiből, s állítja, nem adott politikai utasításokat sem. Az önkormányzati vizsgálóbizottsághoz intézett levelében azt nem cáfolta, hogy Mesterházy Ernővel közösen állapodtak meg a fővárosi cégekhez delegált személyekről.

A csendőr kalapjáról és lelkiismeretéről is megkérdezik Hagyót

A BKV-nál történt visszaéléseket vizsgáló fővárosi bizottság elé kell állnia szerda délután Hagyó Miklósnak, a BKV-t felügyelő korábbi főpolgármester-helyettesnek, akire az ügy több gyanúsítottja is terhelő vallomást tett. Összeállítás a várható kérdésekről.

Újabb BKV-s a rendőrség látókörében

Tanúként hallgatja ki a héten a rendőrség a BKV-s nyomozás során Hatvani Szabó Jánost – értesült lapunk városházi forrásokból.
Találatok: [25]  Oldalak:   1 2 3   >  >>