language

Helyek:

Bp. VII. kerület highlight_off

Kulcsszavak:

protekció highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [34]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Hunvald György a börtönből üzente: „A Józsiban már nem szabad megbízni”

Golcsa József hat évig volt Hunvald György szocialista polgármester gépkocsivezetője a VII. kerületi önkormányzatnál. Főnöke februárban került előzetes letartóztatásba, bűnszervezetben elkövetett ingatlancsalásokkal gyanúsítják.

Az alpolgármester strómanja

Az ártatlanság "védelme" mellett újabb ifjú szocialistára vetül az ingatlan-bűncselekmény árnyéka és gyanúja Erzsébetvárosban

Újabb gyanú Hunvald ellen

Kardos Péter pénzügyi bizottság volt elnökének szavazatait többek között úgy biztosította Hunvald György, hogy barátjának mintegy bruttó 100 ezer forintos állást, illetve később bruttó 260 ezer forintot jelentő tanácsadói megbízást adott.

Újabb gyanúsítások Hunvald ellen

Hivatali vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással gyanúsította meg Hunvald Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség.

Nem szabad madarak

Az erzsébetvárosi ingatlanpanama kapcsán újabb két hónappal meghosszabbítaná a Központi Nyomozó Főügyészség az erzsébetvárosi SZDSZ-es politikusok, Gál György és Kardos Péter előzetes letartóztatását – közölte Fazekas Géza szóvivő.

Bőkezűen bánhatott Hunvald a kerületi bérlakásokkal

Erzsébetvárosban a felszabaduló bérlakások közül minden harmadik kiutalásáról dönthetett a polgármester, akit emiatt is panamával vádolnak. A rács mögött ülő Hunvald György idén is harminc otthon sorsáról határozhatna.

Kéjlak, élménykád

Legkésőbb ma dönt a bíróság Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatásának újabb kilencvennapos  meghosszabbításáról, a Központi Nyomozó Főügyészség már a múlt héten kezdeményezte ezt.
Találatok: [34]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>