language

Akták:

Brókerbotrány 2015 highlight_off

Kulcsszavak:

háttér highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [69]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Irodabútorokból fizetnék ki a Quaestor hitelezőit

356 ezer forintot remél a Quaestor-csoport központi cégének felszámolója a cég „átlagos állapotú” irodabútorainak felszámolásából – ez a közlemény egy nappal azelőtt jelent meg a Cégközlönyben azzal, hogy a Quaestor Hrurira károsultjai tüntettek, mert úgy fest, egy vasat sem látnak viszont. Egy, az Átlátszó birtokába került tanúvallomás szerint Tarsoly már 2002-ben kalapozott, hogy a cég gondjait leplezze.

Nem bűncselekmény, hogy Fót pénzét a bedőlt Hungária forgathatta

Vádemelési javaslatot tesz az ügyészségnek június közepéig a tavaly tavasszal bedőlt Hungária Értékpapír vezetővel szemben a Nemzeti Nyomozóiroda mintegy 8 milliárd forintos csalás miatt. A Pest megyei rendőrök viszont lezárták azt a nyomozást, aminek azt kellett volna felderítenie, bűncselekményt követtek-e el, akik a Hungáriára bízták Fót egymilliárdját.

Újabb Quaestor-talány: a luxemburgi végrehajtás

A Fidesz-közeli rendezvényeket biztosító Valton-Sec kisebbségi tulajdonosának végrehajtási joga terheli a becsődölt Quaestor-csoport ingatlanbefektetési cégét – ez derül ki a jogerősen a minap felszámolás alá került Quaestor Invest Kft. cégirataiból. A csoport feje, Tarsoly Csaba és 11 társa ellen májusban indul a büntetőügy.

Olyan hülyék a magyarok, hogy bedőlnek a következő Marcsikának is

Bármikor jöhet egy következő Marcsika, és a legprimitívebb trükkökkel átverheti a gyanútlan lakosságot. Unalmas közhely, hogy a magyarok pénzügyi kultúrája rendkívül alacsony, érdekesebb téma, hogy ennek milyen következményei vannak.

A sámándobos bosszúja vagy egy sima milliós csalás?

Ismerősei egy része azt mondja, hogy Szeremley Hubát az a Sárkány "Sámándob" Sándor dobta fel, aki a milánói expó magyar pavilonját is "tervezte". Mások arra gyanakodnak, hogy most csattan a borászon az ostor, amiért sosem támogatta a Fideszt.

Windisch: mindenkinek le kell vonni a brókerbotrány tanulságait

A pénzügyi felügyeletnek, a jogalkotónak, a piaci szereplőknek, a könyvvizsgálóknak, a sajtónak, a bűnüldöző szerveknek és az ügyfeleknek egyaránt le kell vonniuk a brókerbotrányok tanulságait - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.

Szakma helyett politika

Úgy tűnik, az ellenzéki képviselők is a brókerek pártján állnak – ez a Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőhöz köthető megállapítás nagyjából mindent elmond arról, ahogy az Országgyűlés és a kormányzat a brókercégek körül kialakult helyzetet kezeli. A kormánypárti politikus ezt a velős következtetést azután vonta le, hogy az ellenzéki képviselők nemleges szavazatain – illetve a Jobbik tartózkodásán – elcsúszott a pénzügyi közvetítő rendszer szigorúbb felügyeletéről szóló, kétharmados többséget igénylő törvényjavaslat a múlt héten.

Rogán: az ellenzék nemet mondott a brókercégek szigorúbb ellenőrzésére

Elhalasztotta a parlament kedden a zárószavazását annak a törvényjavaslatnak, amely a pénzügyi szolgáltatók felügyeletére vonatkozó szabályozást szigorítaná. A törvényjavaslat indoklásában az szerepelt, hogy a kabinet a brókerügyek miatt szigorítaná az ellenőrzési rendszert, megerősítve a jegybank pénzügyi felügyeleti hatáskörét.
Találatok: [69]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>