language

Akták:

Brókerbotrány 2015 highlight_off
Széchenyi Bank-ügy highlight_off

Széchenyi Bank-ügy

Széchenyi Bank-ügy

A vád szerint Töröcskei István és felesége saját cégen keresztül többségi tulajdonjogot szerzett a pénzintézetben, amelynek megszerzésére jelentős hitelt vettek fel. A Széchenyi Bank azonban a kezdetektől fogva veszteségesen működött, ezért a pénzügyi felügyelet tőkepótlásra utasította a tulajdonos céget, amely azonban sem erre, sem a hitel visszafizetésére nem volt képes, ezért Töröcskei István az ügyészség álláspontja szerint ekkor úgy döntött, hogy a szükséges anyagi forrásokat a bank saját pénzeszközeinek felhasználásával, fiktív hitelek kihelyezése útján teremti elő.

Emellett Töröcskeiék 2013-ban több mint 3 és fél milliárd forint értékben helyeztek ki olyan hiteleket, amelyeket valójában nagyobb részben a pénzintézet megvásárlásához felvett hitel törlesztésére használtak fel, a fennmaradó résszel pedig sajátjukként rendelkeztek. Továbbá ugyanebben az évben további olyan hitelek kihelyezéséről is döntöttek, amelyekkel vagyonkezelői kötelezettséget sértettek, ezzel pedig további több mint 2,3 milliárd forintnyi vagyoni hátrányt okoztak a Széchenyi Banknak. (Blikk)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Nevezzük nevén a gyereket!

Perek zajlanak, törvények (vagy jogszabály-módosítások) születnek, néhányan segítséget remélnek, mások pedig a szolidaritás határain s a bizalmon meditálnak.

MNB-alelnök: csak formailag vizsgálták a bókerbotrány bankjait

Balogh Ádám szerint csak pár napot kell várniuk a kártalanításra a volt betéteseknek. Az MNB alelnöke egy képviselői kérdésre válaszolt a parlamentben.

Lecsaptak! Őrizetbe vettek négy embert az MNB feljelentése után

A Magyar Nemzeti Bank feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2015. március 5-én nyomozást rendelt el sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - írja a Police.hu.
Találatok: [4]  Oldalak:   1