language

Intézmények:

Budapest Airport (BA) Zrt. highlight_off

Személyek:

Sziebert György highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [66]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Őrizetben a Zóna Taxi egykori vezetője

Különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt őrizetbe vette a rendőrség a Budapest Airport (BA) Zrt. volt jogi igazgatóját és helyettesét, valamint a repülőtéri előtér vezetőjét és a Zóna Taxi egykori igazgatóját – az erről szóló lapinformációt a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kedden megerősítette az MTI-nek.

Őrizetbe vették Veres Istvánt

A Népszabadság információi szerint őrizetbe vették a Zóna Taxi vezérigazgatójaként, korábbról a Citadellán épült illegális épület tulajdonosaként ismert Veres István vállalkozót. Információinkat több forrás is megerősítette.

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

Vádemelés a Budapest Airport volt jogi vezetőivel szemben

A Fővárosi Főügyészség a BA Zrt. volt jogi előadóját, Sziebert Györggyel és 12 társával szemben gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelezettségszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

Sokmilliós botrány: még nem ért véget a történet

Vádemelést javasol a rendőrség Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport és Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója ellen. Az iratokat csütörtökön küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek.

BKV-ügy: végéhez közeledik a nyomozás

Hamarosan befejeződik az eddig 18 gyanúsítottat "felvonultatott" BKV-s botrány csaknem két évvel ezelőtt kezdett nyomozása - tudtuk meg.

Hardy: Az országnak ártanak a "ferihegyi hiénák"

Az InfoRádió arról értesült, hogy a Zóna Taxi korábbi sofőrjei magukat továbbra is a Budapest Airport hivatalos partnereként feltüntetve keresik az utasokat a ferihegyi drosztokon, miközben sajtó értesülései szerint házkutatást tartottak a rendőrök Veres Istvánnál, a Zóna Taxi vezérigazgatójánál.

Házi őrizetben marad a BKV jogi igazgatója

Március 16-ig meghosszabbították a BKV egykori jogi igazgatójának házi őrizetét, a Fővárosi Bíróság szerint továbbra is fennáll a szökés veszélye.

BKV-BA-ügy - Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Rényi-Vámos Krisztina ellen

A Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön jogerősen megszüntette a BKV-ügy egyik gyanúsítottjának, Rényi-Vámos Krisztinának a házi őrizetét, ugyanakkor lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellene.

Mégsem perli a repteret a meggyanúsított egykori jogi igazgató

Elállt a Budapest Airport (BA) Zrt. ellen indított munkaügyi perétől R.-V. Krisztina, aki korábban a ferihegyi repteret üzemeltető cég jogi igazgatója volt. A nőt azután bocsátotta el a BA, hogy csalással, vesztegetéssel és hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség.
Találatok: [66]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>