language

Intézmények:

Budapest Főváros I. kerület Önkormányzata (Budavár) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [79]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Szijjártó barátja ugyanazzal a trükkel szerzett önkormányzati lakást a Várban, mint Bayer Zsolt

A budai Vár szívében fekvő Úri utcában, egy műemléképületben bérel jutányos áron önkormányzati lakást Kuna Tibor egykori kormányközeli üzletember, Szijjártó Péter külügyminiszter barátja – derítette ki a 24.hu.

Bayer Zsolt akkor is marad a várban, ha többet kell az önkormányzati lakásáért fizetnie

V. Naszályi szerint a költség és piaci alapon kiadott lakások bérleti díjait 8 év után vizsgálják felül, és a mostaninál biztos magasabbak lesznek. Így például drágább lehet Bayer Zsolt kormánypárti publicista és Palkovics László miniszter havi bérleti díja is. Bayer Zsolt azt mondta az RTL Híradónak: mindenképp marad a várban, Palkovics is hasonlóképpen reagált, ő azt mondta, ahogy eddig is, a továbbiakban is a rendeletben megállapított összeget fogja fizetni. A miniszter egyébként most 66 négyzetméterért havi 55 ezer forintot fizet, Bayernek 32 ezer forintot kell fizetni egy 48 négyzetméteres lakásért.

A Fidesz korábbi polgármestere szerint semmi gond azzal, hogy saját kerületétől bérelt lakást igen jó áron

Orvostanhallgatók elől szerezte meg az olcsó bérlakást az I. kerület volt polgármestere – írtuk meg ma hvg.hu nyomán Nagy Gábor Tamás, korábbi I. kerületi, fideszes polgármester történetét. Munkahelyéhez közeli, nyugodt otthont szeretne, és jövedelméből ki is tudja fizetni a „piaci lakbért” – erre hivatkozott Budavár volt fideszes polgármestere, Nagy Gábor Tamás, amikor saját önkormányzatától kért exkluzív bérlakást.

Megfelelő kapcsolatrendszerrel bárki ráhúzhat egy emeletet egy társasházra a lakók hozzájárulása nélkül

A kormányhivatalnak kéne leállítani az építkezést, amire az engedélyt korábban egy jelenlegi kormánybiztos cége kapta.

Nyolcmilliót vett volna fel a leköszönő polgármester, de jóval kevesebb pénz járna neki

Elszámolta magát Nagy Gábor Tamás, az I. kerület leköszönő fideszes polgármestere: nem 158, hanem 37 nap ki nem vett szabadsága volt, így nem 8 millió, hanem körülbelül egymillió forintot fizetnek ki neki – közölte V. Naszályi Márta polgármester.

I. kerületi vezetés: Jogsértő szerződéssel szerzett ingyen parkolóhelyeket az MNB alapítványa

Az I. kerületi önkormányzat szerint a Magyar Nemzeti Bank és a Budavári Kapu Kft. közötti parkolási megállapodás jogsértő volt, emiatt szüntették meg az MNB-alapítvány lehetőségét az ingyenes parkolásra – közölte az önkormányzat.

KI DÖNTI EL, HOGY MÉLTÓ VAGY-E EGY BÉRLAKÁSRA A VÁRKERÜLETBEN?

Kin múlik, hogy Bayer Zsolt, Habsburg-Lotharingiai Mihály, vagy éppen Palkovics László bérelhet lakást fillérekért a Várban? Van-e esélye egyszerű földi halandóknak is önkormányzati bérlakáshoz jutni? Miért nyithat egy cég hotelt önkormányzati lakásokban? Itt a Negédes otthon második része a Várkerületből!

Térképre vittük, hogyan vette be a NER a Budai Várat

Az önkormányzati bérlakások eredetileg a rászoruló emberek lakhatását szolgálták, a Vár bérlakásait viszont ezekben az esetekben nem szociális szempontok alapján ítélték oda. A jelenleg hatályos helyi rendelet alapján a csekély, szociális lakbér mellett létezik az ennél valamivel magasabb, úgynevezett költségalapú lakbér is, amire előszeretettel hivatkoznak is az érintettek, amikor egy-egy ügylet kibukik. Ahogy a legtöbb ingatlanügyletnél az is megjelenik magyarázatként, hogy az önkormányzati vagyon körébe tartozó, sokszor lelakott vagy nem korszerű lakásokra költeni kell, és a bérlő saját pénzen végezte el a felújítást, átalakítást.

Feljelentés tesznek Tiborcz István vári terjeszkedése miatt

Feljelentést tesz a rendőrségen a Párbeszéd I. kerületi képviselője, miután a Budavári Önkormányzat még áprilisban lemondott egy több százmillió forintot érő vári műemléképület elővásárlási jogáról Orbán Viktor miniszterelnök veje, azaz Tiborcz István javára. V. Naszály Márta a Karácsony Gergely főpolgármester-jelölttel tartott közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hűtlen kezelés és károkozás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést. Szerinte ugyanis a Fortuna utcában található ház méretei és az az összeg (370 millió forint – a szerk.), amennyiért a vevő megvehette az ingatlant az önkormányzat döntése után, feltűnő aránytalanságban áll a várban található ingatlanokhoz képest.

Az olcsó, várbeli lakások titka

Hogyan lehet olcsó vári műemléklakáshoz jutni? Mennyibe is kerül valójában egy vári lakás? Tényleg csak gazdag potentátok számára elérhető mindez? Mi a valós helyzet a Várban? – ezekre a kérdésekre válaszolok az írásomban
Találatok: [79]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>