language

Intézmények:

Budapest Főváros XI. Kerület Önkormányzata (Újbuda) highlight_off

Kulcsszavak:

sikkasztás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Kiküldetés Las Vegasba és Szingapúrba: Újbuda feljelentést tett

Feljelentést tett a XI. kerület az egyik önkormányzati vállalkozás igazgatójának külföldi luxusútjai miatt. A 24.hu írta meg a múlt héten, hogy az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. korábbi vezetője, Janurik Lajos az elmúlt négy évben közel 25 millió forintot költött el a cég kasszájából Las Vegas-i, szingapúri és londoni utazásokra.

Hosszú a szocialista vádlottak padja

Egymásnak adják a kilincset, és magyarázkodnak a különböző szintű bíróságokon az MSZP volt vagy még ma is aktív politikusai

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

Helyi politikusok: kinek megbocsátanak, kinek nem

Hivatali visszaélés, vesztegetés, sikkasztás, de még bolti lopás miatt is folyik eljárás korábbi polgármesterek ellen, de ez nem mindig tántorította el a választókat: olyan településvezetők is akadnak, akiket a vádemelés bejelentése után vagy közvetlenül az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt választottak újra.

Wieszt kilép, de marad

Nemcsak felfüggesztette párttagságát a korrupciógyanús ügybe keveredett szocialista Wieszt János, hanem kilép a Fővárosi Közgyűlés és a XI. kerületi képviselő-testület MSZP-frakciójából is. Önkormányzati képviselői mandátumáról és az általa viselt tisztségekről ugyanakkor nem mond le.
Találatok: [5]  Oldalak:   1