Nem érti Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester, hogy húsz hónapja tartják előzetes letartóztatásban, miközben a nyomozati iratokat megismerve ügyvédje arra jutott: nincs megalapozott gyanú a bűnösségére, sőt "őrizetbevételekor sem volt, az azóta lefolytatott bizonyítás pedig semmit nem tett hozzá, inkább elvett a gyanúból."
Befejezte a nyomozást és az iratismertetést az ügyészség a Hunvald-ügyben – tudta meg lapunk Fazekas Gézától, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjétől.
Két hónappal – november 27-ig – hosszabbította meg az erzsébetvárosi ingatlanpanama miatt indított nyomozásban az egykori SZDSZ-es önkormányzati frakcióvezető, Gál György előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság.
Álláshalmozóként lehetne leginkább jellemezni az Orbán-kormány elszámoltatási kormánybiztosát. Papcsák Ferenc ugyanis nemcsak egy felügyelőbizottsági tagságáról felejtett el számot adni, hanem sok-sok más munkaköréről, tevékenységéről is.
Az erzsébetvárosi ingatlanbotrány fő gyanúsítottja, Hunvald György MSZP-s polgármester tegnap kezdődött iratismertetése várhatóan több napig is eltarthat - értesült lapunk.
A vártnál tovább tartott az erzsébetvárosi ingatlanpanama mintegy 15 ezer oldalnyi nyomozati iratának rendezése, így augusztus közepe helyett csak a hónap végén kezdődik az iratismertetés - tudtuk meg.
Befejezték a csalás, sikkasztás és magánokirat-hamisítás ügyében indított nyomozást abban a csepeli iskolában, amelyben tavaly januárban a kettős gyilkosság történt.