language

Helyek:

Budapest highlight_off

Kulcsszavak:

OLAF-vizsgálat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [32]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Csaltak a vámon, csaltak az áfán, pénzfutárokkal szelték át Európát, most Budapesten emeltek vádat ellenük

Egy az OLAF által is vizsgált pénzmosási ügyben indított eljárást a Fővárosi Főügyészség. Két bűnbanda játszott össze, kínai termékek importjával ügyeskedtek.

Vádat emeltek az Alstom-ügy gyanúsítottjai ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette miatt emelt vádat négy személy ellen a Fővárosi Törvényszéken. A vádhatóság közleménye emlékeztet arra, hogy a Legfőbb Ügyészség által 2016. szeptember 16-án ügyészi nyomozási hatáskörbe vont és az eljárás további folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget kijelölő bűnügyben a nyomozás elrendelésére 2011. január 3-án került sor, a nyomozást addig a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta. Az OLAF 2012. február 2-án kezdett vizsgálatot az ügyben, majd a 2016. november 28-án kelt ajánlását – amely 2016 decemberében érkezett a Legfőbb Ügyészségre – az ebben a tárgyban többek között a Magyarországon már folyamatban lévő nyomozás adataira alapozta, írták.

OLAF-jelzések: A magyar hatóságok a Budapest Szíve Programban sem vontak felelősségre senkit

Mivel bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható és a büntethetőség is elévült, nem történt felelősségre vonás a Budapest Szíve Programmal kapcsolatban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által jelzett visszásságok miatt a magyar hatóságok részéről. Ez volt a nyomozás megszüntetésének indoka, a sajtóban megjelent hírek szerint azonban a kormány mégis fizetett az Európai Uniónak azért, hogy az ügy lekerüljön a napirendről. A büntetés pontos összegéről hiába érdeklődtünk a Miniszterelnökségen, megkeresésünkre nem reagáltak.

Tarlós újabb OLAF-jelentést kérhet ki

Felkérte a Fővárosi Közgyűlés Tarlós István főpolgármestert arra, hogy kikérje a „Budapest Szíve” programmal kapcsolatos Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentést.

Várkert Bazár - Reped, ázik, pereg

Az emberek, az eső és a talajvíz – a Miniszterelnökség szerint ezek az okai annak, hogy a tervezettnél kétszer többért épített viszont háromszor átadott létesítmény túl gyorsan amortizálódik.

4-es metró-botrány: Gyurcsány Ferenc felelőssége egyértelmű

Minden idők legnagyobb korrupciós botrányában 166 milliárd forintot loptak el, Budai Gyula szerint a pénz az MSZP-SZDSZ pártkasszájában landolhatott. A volt elszámoltatási kormánybiztos néhány éve vizsgálta a beruházást, most ennek eredményeiről számolt be az ügyészség előtt.

Fidesz: Az Alstom-botrány kenőpénzei a baloldalhoz vándoroltak

Budai Gyula fideszes parlamenti képviselő szerint egyértelmű, hogy az Alstom-ügyből származó kenőpénzek baloldali politikusokhoz, illetve az MSZP és az SZDSZ kasszájába vándoroltak.

Hiába voltak visszaélések az EU szerint, a BRFK megszüntette az eljárást

Hiába állapított meg visszaéléseket a 15 milliárd forintos Budapest Szíve program miatt az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF), az eljárást a BRFK májusban megszüntette – árulta most el Polt Péter legfőbb ügyész. Az indoklás szerint „részben mert bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható, részben pedig elévülés miatt” – ezért állították le a nyomozást. Miközben az OLAF Magyarországon kiemelten sok ügyben fogalmaz meg büntetési javaslatot, a magyar hatóságok csak ritkán emelnek vádat.
Találatok: [32]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>