Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították az OTP új, XIII. kerületi irodaházának építését, amelyről kedden nyilatkozott Csányi Sándor elnök-vezérigazgató.
Keretmegállapodás keretében mélyépítési, tájépítési,- kertészeti,- környezetrendezési munkák megrendelésére írt ki pályázatot korábban Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzata. Ennek keretében utak, járdák, terek, térburkolatok, kerékpárutak, közvilágítás, térépítészeti berendezések, utcabútorok, parkolók, lépcsők, támfalak, távközlési vezetékek, zárt rendszerű csatornák, egyéb közművezetékek, parkok, zöldterületek, kertészet, tájépítészet, játszóterek, kutyafuttatók, vízelvezetés, vízgazdálkodás, szökőkutak, forgalomtechnikai eszközök elkészítése a feladat.
A Penta a közpénzből felhizlalt építőipar egyik meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát.
2014 nyarán égett le az Andrássy úton a Kodály köröndnél lévő található palota, melynek sorsa máig nem rendeződött. Az önkormányzat most úgy döntött, inkább eladja az ingatlant és megszabadul a felújítással járó tehertől.
Százmilliós kudarc a főváros fideszes vezetése által gründolt közbeszerzési cég, amely többször képtelen volt határidőre dolgozni például a BKV-nak, így a tömegközlekedési vállalat csaknem áram nélkül maradt.
Nyizsnij-Novgorod városa a Metro Report szaklap szerint a napokban írt alá egy szerződést az orosz Metrovagonmassal, 23 darab új metrókocsi vásárlására 1,3 milliárd rubelért, ami egy kocsira vetítve fajlagosan 56,5 millió rubelt jelent. A város a mintegy 40 éves Metrovagonmas metrókocsijait cseréli le rájuk.
Budapest városa 2015-ben írt alá egy szerződést az orosz Metrovagonmassal, 222 darab felújított metrókocsi vásárlására 69 milliárd forintért, azaz 15 milliárd rubelért, ami egy kocsira vetítve fajlagosan 67,5 millió rubelt jelent. A város a mintegy 40 éves Metrovagonmas metrókocsijait cseréli le rájuk.
7,35 milliárdra tette a BKK az egyes villamos Etele térig történő meghosszabbítását, bizonyos pesti oldali villamosfelújítási munkákkal együtt. Ma azonban az jött ki a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartásában, hogy ennél majdnem 20 százalékkal drágábban, legalább 8,63 milliárdért fogják ezt kivitelezni.
Földi a Magyar Időknek azt mondta, azért szegi meg ezt, mert ez a lap az egyetlen, amelyik megkérdezi őt arról, hogy pontosan hogyan gondolta azt, amit az Echo TV-ben mondott. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy ezzel a nyilatkozatával befejeződik a karrierje a Fővárosi Önkormányzatnál - ahol az év eleje óta bruttó 700 ezer forintért és 200 ezer cafeteriáért főtanácsadóként és közigazgatási és biztonsági szakreferensként dolgozott.
Bácskai János, ferencvárosi polgármester a kerületi lapnak adott interjúban leplezetlen őszinteséggel beszélt az ellenzéki képviselők bizottságból való kirúgásának valódi okairól, és egyben akaratlanul azt is megfogalmazta, mitől olyan speciálisan beteg a IX. kerületi közélet.
A BKK kalkulációi alapján három év alatt 138 millió forinttal kell majd többet fizetnie a jegyautomatáit üzemeltető T-Systemsnek a gépek eltömítése és az amiatt szükségessé vált szerződésmódosítás miatt