language

Intézmények:

Budapesti Közlekedési Központ (BKK) highlight_off

Lapok:

Budapesti Közlekedési Központ (BKK)

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK), hivatalos nevén BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. egy 2011. január 1-jén megalakult budapesti önkormányzati közlekedési közszolgáltató vállalat, a fővárosi közlekedés irányító szervezete.

Vezérigazgatók:

  • 2010–2015: Vitézy Dávid
  • 2015–2019: Dabóczi Kálmán
  • 2019–2020: Nemesdy Ervin
  • 2020: Varga Ivett
  • 2020: Fendrik László (megbízott vezérigazgató)
  • 2021–: Walter Katalin

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [34]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Tarlós: Nincs generális metróügy

Az ellenzék vizsgálóbizottságot követelt az elmúlt napok metrós problémái miatt, a többség leszavazta az indítványt a fővárosi közgyűlés ülésén, mondván, nincs generális metróügy. A kassza kulcsa nem nálunk van – utalt a főpolgármester arra, hogy a kormány miatt többször halasztani kellett a metrópótló buszok beszerzését, és a felújítás finanszírozása is bizonytalan.

Habony hitelezőjének csápjai mindenhova elérnek

Habony Árpádot húszmilliós kölcsönnel segíti ki, pártelnökbuktató kémjátszmába keveredik, milliárdos bizniszben segít Csányinak. Moszkva felé figyel, de nyugati arisztokraták életét éli. Mindeközben pedig fiatalokat gyűjt maga köré, hogy elitcsapatot neveljen belőlük, és fontos pozíciókban tarthassa velük a kapcsolatot. Portré a Fidesz mindenes háttéremberéről, Tombor Andrásról.

Elkaszálták a metrópótlóbusz-tendert

A Közbeszerzési Döntőbizottság szerdai határozatával megsemmisítette a BKK metrópótlóbusz-tenderét. A BKK azt fontolgatja, hogy bírósághoz fordul, Tarlós pedig azt, hogy a főváros mégis inkább buszt vásárol a kormány által erőltetett kiszervezés helyett.

Fideszesek lobbiharca bénítja a metrópótlóbusz-tendert

Egyre abszurdabb fordulatokat vesz a 3-as metró felújítása idejére tervezett 150 darabos metrópótló buszflotta működtetésének az ügye. Legutóbb Varga Mihály gazdasági miniszter jelentette ki, hogy Tarlós István nem tudja az akaratát érvényesíteni a BKK felett, hiába szeretné, hogy magyar buszok pótolják majd a metrót, aztán a BKK tette helyre a minisztert, hogy ez nem így van. Totális szereptévesztés, teljes káosz, érdekkörök kavarása tapasztalható.

Sehogy sem akar összejönni a wifi és a Futár a Combinókra

Tavaly tavaszra ígérték, hogy az összes Combinón lesz Futár, kamera és wifi. Negyvenből ötöt sikerült eddig felszerelni, és most a kivitelező felszámolása miatt új kivitelezőt kell keresni. A kivitelező Futár-projektbe belebukott vezetője most a BKK-t erősíti.

Megalakulhatott a nyerő városnéző buszos cég

Nemrég kiderült, hogy a főváros azt szeretné, ha a jelenlegi négy helyett csak egy cég csinálhatná a jövedelmező városnéző buszoztatást Budapesten. Nem tudni pontosan, hogy pontosan milyen érvek mentén akartak kevésbé hatékony, ám drágább monopolpiacot csinálni itt is, június 8-án a fővárosi közgyűlés fideszes többsége zárt ajtók mögött szavazta meg, egy helyben kiosztott előterjesztést alapján az egészet.

Kinyírják az olcsó városnéző buszozást

A főváros múlt héten kiírta a koncessziós pályázatot a városnéző buszok üzemeltetésére, ezzel pedig a jelenlegi négy helyett egy cég kezében összpontosítanák az üzletet. A cégek közül többet teljesen kiakaszt, hogy lehet, pár hónap múlva le kell húzniuk a rolót, de olyan vállalkozás is van, ami szerint várható volt, hogy a főváros átrendezi a piacot. Az új szabályozás kevesebb buszt, tisztább levegőt, kevesebb dugót és jóval drágább városnézést hozhat. A versenyhivatal szerint ha tényleg monopolizálják a piacot, ahhoz később még nekik is lehet egy-két szavuk.

Ledöbbentek a kínaiak a BKK húzásán

Politikai és külgazdasági bonyodalmakat okozott a BKK javaslata, miszerint a BKV ne kössön szerződést a világ egyik vezető elektromosbusz-gyártójával, a kínai BYD-val 5 darab elektromos busz hosszú távú bérlésére, annak ellenére, hogy kínaiak megnyerték az erre kiírt tendert. A BYD európai ügyvezető igazgatója értetlenségét fejezte ki a lépés miatt, ami a Komáromba tervezett elektromosbusz-gyáruk építését is meghíúsíthatja. A főváros szerdán rendkívüli közgyűlésen dönt az ügyben.

BKK-s fejeket vittek el a wellnessfürdő-ügy hullámai

Információink szerint a wellnessfürdő-botrány miatt három vezetőt kirúgnak a BKK menedzsmentjéből. Távozik Somodi László vezérigazgató-helyettes, Markovics Ernő vezérigazgató-helyettes és Mihálszky Gábor tömegközlekedési divízióvezető.

Nem wellnessezni ment a wellnes hotelbe a BKK-vezetés

"A kétnapos program alatt a résztvevők az első napon 8:00-tól 0:30-ig (rövid étkezési szünettel) folyamatosan 16,5 órát, a második napon 8:00-tól 20:15-ig (rövid étkezési szünettel) folyamatos 12 órát dolgoztak, ami a két nap alatt 28,5 óra munkát jelentett" - reagált a BKK a Blikk múlt heti cikkére.
Találatok: [34]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>