language

Kulcsszavak:

bűnpártolás highlight_off

Személyek:

Császy Zsolt highlight_off

Császy Zsolt

Császy Zsolt (Budapest, 1965.) jogász.

2010 augusztus 31-én a Sukoró-ügy kapcsán előzetes letartóztatásba helyezték. December 17-én helyezte szabadlábra a másodfokú bíróság azzal, hogy az előzetes letartóztatás feltételei annak elrendelésekor sem álltak fenn. Négy büntetőeljárást is indítottak ellene, ezek közül kettőben megszüntették a nyomozást, egyben viszont 2015-ben első fokon három év hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Császy Zsolt 2015 novemberében börtönnaplót adott ki Az Orbán-rezsim börtönében címmel, amelyben részletesen ismerteti előzetes letartóztatásának körülményeit, az ott elszenvedett törvénysértéseket, szabálysértéseket. Kifejti meggyőződését, hogy politikai jellegű koncepciós per áldozata lett, és amennyiben hajlandó lett volna alaptalanul megvádolni Gyurcsány Ferencet, ejtették volna ellene a mondvacsinált vádakat.

A moszkvai magyar Kereskedelmi Képviselet (Kerki) értékesítése ügyében bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolták. A vádhatóság szerint tudott arról, hogy Székely Árpád akkori moszkvai nagykövet úgy írta alá az ingatlanról szóló adásvételi szerződést, hogy erről nem értesítette feletteseit. 2017-ben a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felmentette az összes vádlottat, az ítélet indoklásában a bíró kitért arra, hogy Császy Zsolt „alapbűncselekmény hiányában nem követhette el a bűnpártolás bűntettét”.

Forrás: Wikipedia 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   <<  <  1 2

Moszkvai ingatlanügy: lezárult a nyomozás

A Központi Nyomozó Főügyészség lezárta a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladása ügyében indult nyomozást, tájékoztatott Fazekas Géza ügyészségi szóvivő. Az ügyben hét embert gyanúsítanak egyebek mellett hűtlen kezeléssel, bűnpártolással és magánokirat-hamisítással.

Újabb három gyanúsított a moszkvai ingatlanüzletben

Összesen hét embert gyanúsított meg az ügyészség a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladása ügyében. A központ vitatott eladása ügyében indult nyomozást lezárták, de ez nem jelenti azt, hogy vádemelésig is eljut a magyar államnak 17 milliárd forintos kárt okozó ügy.

Moszkvai ingatlanügy: egy hónapjuk maradt a nyomozóknak

A Központi Nyomozó Főügyészség egy hónapon belül lezárja a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladása ügyében indult nyomozást – közölte Fazekas Géza ügyészségi szóvivő. A nyomozás az első gyanúsítás közlésétől számított két évig tarthat, ez a határidő február elején jár le.

Kupa Mihály felesége is gyanúsított

Újabb gyanúsítottjai vannak annak a Gyurcsány-kormányhoz köthető bűnügynek, amelynek középpontjában egy 17 ezer négyzetméteres moszkvai épület eladása áll.

Moszkvai ingatlanügy: újabb módosítás a gyanúsításoknál

A moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladása ügyében – Tátrai Miklóséhoz, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatójáéhoz és Császy Zsolt értékesítési igazgatóéhoz hasonlóan – Horváthné Fekszi Márta volt külügyi államtitkár gyanúsítását is minősített bűnpártolásra módosította a Központi Nyomozó Főügyészség – tudta meg hétfőn az MTI.

Jóval nagyobb a kár a moszkvai ingatlanüzletben

Jóval nagyobb kár érhette a magyar államot a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladása miatt, mint amit eddig számoltak - közölte az ügyészség. A két fő gyanusított elleni eddigi fő vádat ejtették, de helyette másikat támasztott az ügyészség.

Feljelentést tesz a Fradi-pálya miatt a volt MNV-vezér

Hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és bűnpártolás gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatója a Fradi-pálya visszavásárlásával kapcsolatban.
Találatok: [17]  Oldalak:   <<  <  1 2