language

Kulcsszavak:

bűnpártolás highlight_off

Intézmények:

M3 Kht. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

A bíróság osztotta ki az ügyészséget a DK-s perben

Az ügyészség Tóth József DK-s polgári polgármester ellen 2010-ben fél évvel azután emelt vádat, hogy a terhére rótt ügy elévült – ezt állapította meg a törvényszék, amely alaposan kiosztotta a vádhatóságot, s megszüntette a politikus ellen indított büntetőeljárást.

Bűnpártolás miatt elítélték Polgár város polgármesterét

Pénzügyi szabálytalanságok, bűncselekmények eltusolására adott utasításokat a bíróság ítélete szerint Tóth József, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés volt szocialista alelnöke. A politikus szerint felháborító az ítélet.

Újra bíróság előtt Polgár polgármestere

Az ügyészség egy 2005-ös ügy miatt bűnpártolással gyanúsítja Tóth József volt szocialista parlamenti képviselőt, Polgár város vezetőjét, aki jelenleg a Demokratikus Koalíció színeiben politizál. Tóth szerint fölháborító, hogy a vádhatóság 2010-ben éppen az önkormányzati választások előtt gyanúsította meg.

Alakul a szocialista börtönválogatott

Kémkedés, az ország nemzetbiztonsági érdekeinek veszélyeztetése, állami földterületekkel és az önkormányzati vagyonnal való visszaélések, békés demonstrálók megveretése, korrupció – büntetőjogi szempontból így írható le a Gyurcsány Ferenc vezette kormányok működése.

Bíróság előtt Polgár polgármestere

Megkezdődött Tóth József volt szocialista parlamenti képviselő, jelenleg DK-s polgári polgármester büntetőügye a Debreceni Városi Bíróságon. Egy 2005-ös ügy miatt gyanúsították meg még 2010-ben, a politikus szerint ebben politikai motivációk is szerepet játszottak.

Bűnpártolással gyanúsítják Polgár szocialista polgármesterét

A vádhatóság gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Józsefet, Polgár szocialista polgármesterét, aki szerint politikai boszorkányüldözés folyik ellene. Az ügyészség nem kommentálta a politikus állítását.
Találatok: [7]  Oldalak:   1