language

Kulcsszavak:

bűnpártolás highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2

Bíróság előtt Polgár polgármestere

Megkezdődött Tóth József volt szocialista parlamenti képviselő, jelenleg DK-s polgári polgármester büntetőügye a Debreceni Városi Bíróságon. Egy 2005-ös ügy miatt gyanúsították meg még 2010-ben, a politikus szerint ebben politikai motivációk is szerepet játszottak.

Szilvásy és Laborc szabad maradt

Elrendelte a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa Galambos Lajos előzetes letartóztatását, Szilvásy György és Laborc Sándor esetében viszont helyben hagyta a korábbi döntést, amely nem rendelt el kényszerintézkedést a gyanúsítottakkal szemben.

Vádak Szilvásyék ellen: Kémkedtek? Mikor? Kinek?

Szombaton a Budapesti Katonai Ügyészség a lakásán tartott házkutatás után gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatóját, akit információink szerint bűnpártolással gyanúsítanak.

Rendőr hozta a maffiát

Néhány jó tanács leendő áldozatoknak. Támadás esetén ne kezdjenek el védekezni, amíg legalább félig péppé nem lettek verve, különben a bíróság nem hiszi el, hogy valóban bántották őket.

Bűnpártolással gyanúsítják Polgár szocialista polgármesterét

A vádhatóság gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Józsefet, Polgár szocialista polgármesterét, aki szerint politikai boszorkányüldözés folyik ellene. Az ügyészség nem kommentálta a politikus állítását.

Feljelentették Ignácz Istvánt

Hűtlen kezelés, bűnpártolás és hivatali visszaélés gyanújával tett feljelentést az Eredetiség Ellenőrzés a Gépjármű Bűnözés Elleni Egyesület Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Szolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) elnöke ellen.

Csepeli rendőrkapitány: Állok minden vizsgálat elé

Császár Mihály, Csepel volt rendőrkapitánya egy évvel ezelőtti tanúkihallgatásán már elmondta a BRFK nyomozóinak, hogy a kettős gyilkosság napján délelőtt Takács József nála járt, hogy feljelentést tegyen.
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2