language

Kulcsszavak:

bűnszervezet / bűnszövetség highlight_off

Személyek:

Czeglédy Csaba highlight_off

Czeglédy Csaba

Czeglédy Csaba ügyvéd, üzletember, korábbi szombathelyi MSZP-s képviselő, jelenleg a Demokratikus Koalíció politikusa. (Fotó: nyugat.hu)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [64]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Hivatalosan is közölte a bíróság, miért engedték ki Czeglédyt

Az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság nyomozási bírójának döntését másodfokon megváltoztatva a Szegedi Törvényszék megszüntette Czeglédy Csaba letartóztatását, és elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét.

Mégsem jön össze idén: 2019-re csúszhat a vádemelés Czeglédy Csaba ügyében?

Ha az ügyészség betartja a törvényt, akkor idén már nem tud vádat emelni Czeglédy Csaba ellen, ha viszont mégis benyújtja a vádiratot, akkor az felveti a hivatali visszaélés gyanúját – közölte a hvg.hu-val a múlt nyár óta letartóztatásban lévő baloldali politikus védelme. Információik szerint ugyanis megnyílt egy új határidő, ami miatt a várt decemberi időponthoz képest halasztódhat a vádemelés. Csakhogy a kormányszócsőként működtetett Magyar Idők úgy tudja, jövő héten léphet az ügyészség.

Meglepő fordulat a Czeglédy-ügyben: tettes helyett felbujtó volt?

Lehet, hogy Czeglédy Csaba mégsem követte el a költségvetési csalást, hanem felbujtóként mást vett rá erre? – váratlanul ez a fordulat bukkant fel egy ügyészi dokumentumban. A több mint másfél éve húzódó ügyben ez teljesen más minősítést jelentene, így még a baloldali politikus védelmén dolgozók sem értik.

Hat év Czeglédy makói strómanjainak

Ítéletet hirdetett a Szegedi Törvényszék a makói iskolaszövetkezet ügyében. Czeglédy két strómanja, akik az elsőként lebukott iskolaszövetkezetet vezették, összesen hat év letöltendő börtönbüntetést kaptak. A két férfit eredetileg 400 millió forintnyi adó elcsalásával vádolták, majd miután a vallomásokból kiderült, ők “csak” nevüket adták a Kopernikusz Iskolaszövetkezethez és az ügyvezetést, pénzügyeket a gyakorlatban nem ők intézték, fordult a kocka. Az egyik vádlott, aki korábban interjút is adott a PestiSrácok.hu-nak, néhány hónapja tett vallomást a törvényszék bírói tanácsa előtt és konkrétan megnevezte Czeglédy Csabát, aki a háttérből a szálakat mozgatta és akinek az utasításai szerint eljártak. Az ügyészség az ítélethirdetés előtt módosította a vádat, majd ítélet született: a két stróman bűnrészes különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásban.

Befejeződött a volt MSZP-s Czeglédy ellen folyó nyomozás

Befejeződött a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó nyomozás, hamarosan vádat emelhetnek a gyanúsítottak ellen - közölte Várnagy Roland ügyész a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként dolgozó Kopernikusz Iskolaszövetkezet korábbi vezetőinek ügyében a Szegedi Törvényszéken tartott csütörtöki tárgyaláson.

Még ebben a hónapban vádat emelhetnek Czeglédy Csaba és társai ellen

Befejeződött a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó nyomozás, hamarosan vádat emelhetnek a gyanúsítottak ellen – közölte Várnagy Roland ügyész a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként dolgozó Kopernikusz Iskolaszövetkezet korábbi vezetőinek ügyében a Szegedi Törvényszéken tartott csütörtöki tárgyaláson.

Feljelentette az ellene valló tanút Czeglédy Csaba

Rágalmazás és hamis vád gyanúja miatt feljelentette az ellene tanúskodó tanút Czeglédy Csaba – tudta meg a 24.hu. A letartóztatásban lévő politikus szerint ugyanis nem igazak azok az ellene felhozott vádak, hogy kijátszotta volna a büntetésvégrehajtási szabályokat, és számos olyan kedvezményt kapott a fegyőröktől, amiben a többi rab nem részesült.

Még három hónapot letartóztatásban lesz Czeglédy Csaba

Három hónappal meghosszabbította a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája Czeglédy Csaba letartóztatását hétfőn, írja az MTI. A törvényszák elutasította azt is, hogy 50 millió forintos óvadék fejében Czeglédy szabadlábon védekezzen.

Elutasították az 50 milliós óvadékot, meghosszabbították Czeglédy Csaba letartóztatását

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója meghosszabbította a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás során gyanúsítottként kihallgatott Czeglédy Csaba letartóztatását – tudta meg a 24.hu. A gyanúsított letartóztatását három hónappal hosszabbították meg.

Kezdődik a Czeglédy-ügy iratismertetése – több ezer oldalnyi iratot kap kézhez pénteken a letartóztatott politikus

Pénteken kezdődik a Czeglédy-ügy iratismertetése. A 24.hu információi szerint a több mint egy évvel ezelőtt előzetes letartóztatásba helyezett Czeglédy Csaba a szegedi NAV bűnügyi igazgatóságán tekinthet bele a több ezer oldalnyi iratanyagba.
Találatok: [64]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>