language

Helyek:

Csongrád megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [678]  Oldalak:   <<  <  31 32 33 34 35 36 37 38 39 40   >  >>

Liechtensteinben mosták fehérre a szegedi trafikkirály cégével lenyúlt uniós pénzt

A szegedi Fideszhez ezer szállal kötődő cég offshorozott el 185 millió forint uniós támogatást. A vadaspark játszótér-építését az OLAF is vizsgálta, pár év aktatologatás után pedig vádat emelt az ügyészség is. A pénz nem került elő.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat tízmilliókkal támogatott egy alapítványt, amely tagja Lázár János felesége

Közben a miniszter szerint „állami és önkormányzati pénzektől teljesen függetlenül” működnek Lázárnéék.

Habony Árpád köre beszállt a szegedi fociba

Szerdán jelentette be Borkai Zsolt, Győr polgármestere, hogy új tulajdonosa lett az ETO FC Győrnek, ennek kapcsán pedig kiderült, hogy nem olyan rég az egyik patinás szegedi klubnak is új tulajdonosa lett. Szerdán jelentette be Borkai Zsolt, Győr polgármestere, hogy új tulajdonosa lett az ETO FC Győrnek, ennek kapcsán pedig kiderült, hogy nem olyan rég az egyik patinás szegedi klubnak is új tulajdonosa lett.

Félmillióért vett tévécsatornát a szegedi diákvezér, az eladónak tetszettek a tervei

Többen is megvették volna a szegedi tévét, de az azt eladó egykori fideszes polgármester-jelöltnek, Oláh Jánosnak, a diákvezér Török Márkék tervei tetszettek meg, ezért nekik adta el a csatornát.

December közepén születhet döntés a szegedi parkolóbérletek ügyében

Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője szerint nem a parkolóbérletek ügye a legsúlyosabb szegedi bűncselekmény, de az eljárás ebben haladt előre a leginkább: azt reméli, december közepén megszülethet az elsőfokú ítélet.

Vörös és büdös: árokba folyik a tisztított ivóvíz, amire milliárdokat költöttek

Ihatatlan, szennyezett vízre panaszkodnak azokon a településeken, ahol már két évvel ezelőtt lezárták az ivóvízminőség-javító programokat. De lesz-e következménye?

Szétlopták az arra a játszótérre adott uniós pénzt, aminek a Fidesz a csodájára járt

Nem sok olyan történet van, amilyen a szegedi vadasparkban levő játszótéré. Bőven túlárazott, első ránézésre is gyanús, uniós pénzt felemésztő projektekből van elég jócskán, de abból kevés akad, ahol meg is állapították, hogy ellopták az uniós pénzt, ráadásul az ügyészség vádat is emelt volna. De ez a mostani ilyen.

185 millió forintos költségvetési csalással végződött az uniós pályázat Szegeden

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt három férfival szemben, akik a Szegedi Vadaspark területén kialakítandó játszótérre kiírt pályázattal összefüggésben 185 millió forintot csaltak el, írja közleményben az ügyészség.

Szegeden is szól a Vajna-féle Rádió1

Lepődjünk meg: engedélyezte a Nemzeti Média- és hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy a szegedi Európa Rádió bekapcsolódjon a Rádió 1 hálózatába; erről pénteken tájékoztatta közleményben az MTI-t az NMHH. A Mária rádió működtetője is kedvező elbírálásban részesült a tanácstól.
Találatok: [678]  Oldalak:   <<  <  31 32 33 34 35 36 37 38 39 40   >  >>