language
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1071]  Oldalak:   <<  <  31 32 33 34 35 36 37 38 39 40   >  >>

V. László feketébe öltözött férfiakkal érkezett - interjú Veres Istvánnal

A Veres Istvánhoz köthető cégek az állam kezébe adnák a Citadella-épületegyüttest - közölte a területen évekkel ezelőtt a hatóságok szerint illegális teraszépítést végző, majd a Zóna Taxi révén a Budapest Airporttal jogvitába bonyolódott vállalkozó. A hvg.hu-nak a Citadelláról való kivonulásáról azt mondta, ebben egy minisztériumból érkező fenyegetéseknek is szerepe lehetett.

Vizoviczki egyszemélyes bűnszervezete

Nagy Gábor ügyvéd szerint védence, Vizoviczki László ügye jogtörténeti kuriózum: ő az első Magyarországon, így az ügyvéd, akit bűnszervezet irányítójaként elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítottak meg, anélkül, hogy megnevezték volna a bűnszervezet tagjait, és azt a bűncselekményt, amelynek az elkövetésére összefogtak.

Letartóztatott főrendőr: az lett a vesztük, hogy túl jól dolgoztak

Gulyás Imre feljelentést tesz: ő nem hamisított kihallgatási jegyzőkönyvet. Azok akarják learatni a babérokat, akik korábban leállították a nyomozást - mondja az NNI egykori, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő főosztályvezetője.

"Portik szerepe nekünk nem jött elő" – interjú Doszpot Péterrel a leszámolásokról

Kíváncsian figyeli a kilencvenes évek alvilági leszámolási ügyeiből elővettek nyomozását Doszpot Péter, aki a történtek idején a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályát vezette, sőt 1998-ban az év budapesti rendőre is lett.

Vesztegetési ügy: kollégáira vallott a főtiszt

Felettesei és más vezetők büntetőeljárásba való bevonását kezdeményezte a rendőrségi korrupciós botrány gyanúsítottja, Kalmár Tamás. A volt főtiszt védője kihallgattatná azokat, akiknek a hatásköre volt a V. László érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyek ellenőrzése.

A magyar szervezett alvilág őstörténete 8.: Nyelvet fog a rendőrség

Javában zajlott a területi felosztás, amikor 1997 elején Boros Tamás elhagyta a ContiCart, és - egy, a solymári házát ért fegyveres támadás után - védelmet kérve önként jelentkezett a rendőrségen, majd vallomást tett. Borosnak a robbantássorozat s az egész alvilági háború talán legkritikusabb pillanatában „eredt meg a nyelve". Állította: súlyos tényekkel tud szolgálni a szervezett bűnözésről, illetve az azzal kapcsolatban álló politikusokról és rendőri vezetőkről.

Mulatóbirodalom tulajdonosából keresztapa lett?

Módosította a Központi Nyomozó Főügyészség Vizoviczki László gyanúsítását. A május végén vesztegetés gyanújával letartóztatott vállalkozót immár bűnszervezet vezetőjeként elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják.

Kínosan ügyeltek a biztonságra V. László birodalmában

Szoros felügyelet alatt tartotta a rendőrségi korrupciós ügyben letartóztatott V. László a diszkóiban dolgozó biztonsági embereket, akik közül kettőt egy fiú megölésével gyanúsít a rendőrség. A fiú egyik rokona szerint a rendőrség kitartó munkát végzett, hetente egyeztetett a családdal, és ezért sem sikkadt el az ügy.
Találatok: [1071]  Oldalak:   <<  <  31 32 33 34 35 36 37 38 39 40   >  >>