language

Személyek:

Zuschlag János highlight_off

Zuschlag János

Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. –) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője 1998–2004 között. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdett el a politikával foglalkozni. Országos listáról szerzett mandátumot és így lett tagja a Parlamentnek.

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag János börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette.

2013-tól vállalkozóként tevékenykedik. 2018-ban a magyar médiában a Fidesz mellett kampányolt.

 

Kapcsolódó linkek 

Zuschlag portré az Origo-n 
Zuschlag jól érzi magát a börtönben 
Zuschlag ott akar lenni gyermeke születésénél 
Zuschlag takarít és szót fogad 
Zuschlag unatkozik a börtönben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [740]  Oldalak:   <<  <  35 36 37 38 39 40 41 42 43 44   >  >>

Lados: Zuschlag mindig előre tudott mindent

A Zuschlag-per másodrendű vádlottja, Lados István a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán azt vallotta: a Zuschlag János, egykori MSZP-s országgyűlési képviselő érdekeltségébe tartozó egyesületek vezetői mindenről tudtak, sőt, a szervezetek által elnyert támogatási pénzeket leadták az elsőrendű vádlottnak, és részesedtek is abból.

Zuschlag-per: Lados vallott a pénzek elosztásáról

Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja a civilszervezetek pályázatairól, az elnyert pénzek elosztásáról vallott kihallgatásán szerdán, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon Fodor Endre bírói tanácsa előtt.

Zuschlag egy vallomás szerint előre tudott a házkutatásról

Az elsíbolt pályázati pénzeket Zuschlag János három részre osztotta, egyharmadot kapott a Fiatal Baloldal, egyharmad jutott a halasi szocialista szervezetnek, egyharmadot pedig magára költött az MSZP-s politikus.

Zuschlag-ügy: Lados bemártotta az ügyvédi kamara elnökét is

Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja a civil szervezetek pályázatairól, az elnyert pénzek elosztásáról vallott kihallgatásán szerdán, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon Fodor Endre bírói tanácsa előtt.

Zuschlag ismét zsidózott

A per szerda délutáni folytatásában Lados Istvánnak, Zuschlag titkárságvezetőjének a nyomozati szakban tett vallomásaiból olvastak fel.

Megszervezett védelem

A miniszterelnök bízta meg Bánáti Jánost, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét, hogy informálódjon a Zuschlag-ügyről az ügyészségen – mondta Lados István a tegnapi tárgyaláson.

Lados a fiktív tagbelépéseknél is okiratot hamisított

Lados István, a Zuschlag-ügy másodrendű vádlottja a MSZP Vas megyei szervezeteinél történt fiktív tagbeléptetéseknél is részt vett az okiratok meghamisításában az elsőrendű vádlott utasítására – derült ki a vádlott hétfői kihallgatásán.
Találatok: [740]  Oldalak:   <<  <  35 36 37 38 39 40 41 42 43 44   >  >>