Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Saját mentőben ülve kerüli a dugót
Budaligettől, az elit budai kertvárostól Józsefváros – az útvonaltól függően – 16-17 kilométerre esik. Autóval, a reggeli csúcsforgalomban, szabályosan közlekedve a háromnegyed óra nem számít rossz menetidőnek.
Akinek háromszor volt jó, ugyanabból a pénzből
Jogalkotás-racionalizálási keretből kapott konferencia szervezésére uniós támogatást egy zánkai vitorláscég, aminek a volt államtitkár, Gál András Levente három szerepkörben is örülhetett.
Egy év tíz hónapra ítélték Kolompár Orbánt
Jogerősen egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte Kolompár Orbánt, a Kiskunmajsai Roma Érdek-képviseleti Szervezet vezetőjét a Kecskeméti Törvényszék pénteken kihirdetett ítéletében, ezzel helybenhagyta az első fokú ítéletet.
Kiengedték Földesi-Szabót
Zárt tárgyaláson tett, együttműködő vallomása jutalmaként kiszabadulhat a vizsgálati fogságból Földesi-Szabó László.
Zsarol a New York-i szervezet a holokauszttúlélők pénzével
Egy éve húzódik a külföldön élő, egykor még magyar állampolgárságú holokauszttúlélők támogatásának ügye. A probléma tavaly óta az, hogy a magyar állam nem fogadta el a pénzek elosztását végző Claims Conference zavaros elszámolását, ezért a Claims-szel szerződésben álló Mazsök nem folyósíthatta a következő részletet.
Sikkasztás miatt tett feljelentést a panelos egyesület
Bűntető-feljelentéseket tesz korábbi vezetői ellen a Panel Érdekképviseleti Egyesület, többek közt hűtlen kezelés, sikkasztás, és több rendbeli közokirat-hamisítás gyanúja miatt.
Anomáliák a Moldvai Csángómagyarok Szövetségében
Komoly anomáliákra derült fény a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) gazdálkodásában, az átvilágítás során - mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Feljelentette az ÁSZ Gyöngyöspata önkormányzatát
Az Állami Számvevőszék elvégezte a gyöngyöspatai önkormányzat gazdálkodási rendszere 2007 és 2011 első negyedéve közötti időszakának vizsgálatát.
Budai a Négy Mancsot is vizsgálja
Újabb feladatokkal bővítette portfólióját Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, aki ezúttal nem az előző kormány közpénzköltéseit, hanem a Négy Mancs Állatvédő Alapítvány műköüdését vizsgálná, hogy megállapítsa, milyen forrásokból finanszírozta "a közvetlenül a magyar libatenyésztők ellen folytatott lejárató kampányát".
A Mol-részvényügy juttathatta rács mögé a NBH-főnököt
Titkolja az ügyészség, mivel gyanúsítják Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját. Az Index forrásai szerint azonban a rendszerváltás óta példa nélküli intézkedés összefügghet a titkos ügyletek nagy spílerének tartott Jakubinyi Róbert két héttel ezelőtti letartóztatásával.