Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Forrnak az indulatok egy Andrássy úti palota körül
Egy köpésre a Hősök terétől, a Rippl-Rónai utca és az Andrássy út sarkán áll egy gyönyörű, késő reneszánsz, kora barokk stílusban épült villa, amelyben forrnak az indulatok. A ház nagy részét tulajdonló civil szervezet vezetője ugyanis a szervezet általa kirúgott, majd a bíróság által visszahelyezett, majd újra kirúgott tagjai szerint gyakorlatilag a saját javára használja az épületet. A történetben felbukkan az MSZP egykori pénztárnoka és egy jogvédő szervezet is. A felek most a bíróságon mennek egymásnak, a rendőrség is nyomoz, az épület állapota meg romlik.
A nagyvárosokban kap új lendületet a Soros-ellenes propaganda
Hiába ért véget a kormány Soros-tervről szóló nemzeti konzultációja, a Fidesz vidéki polgármestereken keresztül folytatja a sorosozást. Arról beszélnek, hogy Soros bevándorlásszervező irodákat nyit, hogy népszerűsítse saját elképzeléseit a migrációról és befolyásolja a helyi választások eredményét, pedig a Nyílt Társadalom Alapítvány új programjában távolról sincs szó ilyesmiről. Mindez nem zavarja a fideszes városvezetőket, akik 2018-ban is tovább viszik Orbán migrációról szóló narratíváját.
Rogán minisztériuma szerint a nemzeti konzultáció egyik pontja csak vélemény
A Magyar Helsinki Bizottság még októberben fordult bírósághoz a nemzeti konzultáció miatt, mivel a konzultációban szereplő állítások megsértették az egyesület jó hírnévhez fűződő jogait szerintük. A konzultáció 5-ös pontjában, illetve a tételmondathoz fűzött magyarázatban név szerint említi a Helsinki Bizottságot, a Helsinki szerint hamis állítások között.
Azt kérik a pécsiektől, hogy ne adjanak ki ingatlant Soros-szervezetnek
A Fidesz pécsi elnöksége arra kéri a város polgárait, vállalkozásait és szervezeteit, hogy lehetőség szerint ne adjanak lakhelyet a baranyai megyeszékhely ingatlanjaiban a Soros György-féle kampányközpontnak.
Magyar álcivil-határozó: itt a legnagyobbak listája, hogy ne nézzék hülyének
Az álcivil olyan személy vagy szervezet, amely látszólag társadalmi ügyekre szakosodott igazi civilként viselkedik, csak éppen a kormány működteti azért, hogy független palástban propagálja a kormány nézeteit.
Állami vállalati támogatás a CÖF-nek
MNB alapítványok
Csizmadia László
Orbán Balázs
Szánthó Miklós
Szatmáry-Jähl Angéla
Törcsi Péter
Alapjogokért Központ
Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Fidesz
Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.
Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség
Migrációkutató Intézet
Nagycsaládosok Országos Egyesülete
Nemzeti Együttműködési Alap (NEA)
Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA)
Századvég Gazdaságkutató Zrt.
átláthatóság
civilek
klientúra
támogatás
tudomány
Pintér nem tudja alátámasztani, hogy a Soros-hálózat veszélyt jelent
Hiába utasították a belügyminisztert, hogy szakmailag is támassza alá kormánypropaganda paranoiáját, úgy tűnik, ez sehogyan sem jön össze. Legalábbis a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt nem tudta, ahogy valószínűleg a kabinetnek sem tudja majd. Ettől függetlenül a kormányzati kommunikáció továbbra is ki tudja játszani a nemzetbiztonsági kártyát.
A kormány szerint nem közpénzből fizeti az MVM a CÖF-öt
A parlamentben napirend előtt szólalt fel Szávay István jobbikos képviselő azzal kapcsolatban, hogy az MVM (Magyar Villamos Művek Zrt.) 508 millió forinttal támogatta tavaly a Civil Összefogás Fórumot (CÖF). A Jobbik ismeretlen tettes ellen feljelentést is tett nemrég, amiért az MVM az adatvédelmi hatóság elnökének felszólítása ellenére sem adott tájékoztatást arról, hogy miért támogatták több mint félmilliárd forinttal a Fidesz-közeli civileket.
A Helsinki Bizottság bepereli Rogán minisztériumát a nemzeti konzultáció miatt
A Magyar Helsinki Bizottság bírósághoz fordult a Nemzeti Konzultáció miatt, mivel a konzultációban szereplő állítások megsértették az egyesület jó hírnévhez fűződő jogait – írja a Helsinki Bizottság sajtóközleményében.
A CÖF szerint nem plakátokra költötték az MVM 508 millió forintját
Az MVM támogatásából politikai plakátolásra egy fillért sem használtunk fel - közölte a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Lázárné koraszülöttes projektje: válaszok helyett teli szájjal tejeszacskózás
Az LMP-s Hadházy Ákos legutóbbi korrupcióügyi sajtótájékoztatójának témája egy koraszülöttekkel foglalkozó alapítvány projektjének 1,2 milliárd forintos uniós támogatása volt. Ez az összeg a politikus szerint aránytalanul nagy, és pazarlóan is költik majd el, ennek pedig köze lehet ahhoz, hogy a Korábban Érkeztem nevű alapítvány kuratóriumában ott ül Lázárné Megyeri Zita, Lázár János felesége is.