Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Politikai nyomásra dolgozott a rendőrség Lázár civilellenes küzdelmében
Törvénysértő volt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) akciója, amelyben a készenléti rendőrök lerohanták Ökotárs Alapítvány, és partnerei székhelyét, majd házkutatásokat tartottak az alapítvány néhány vezetőjének lakásán, mondta ki a bíróság.
Beintett a norvég kormány Lázárnak, nem fogadják el a meghívását
Tove Skarstein budapesti norvég nagykövet közölte, hogy nem fogadják el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter meghívását a Norvég Civil Alapnál folytatott Kehi-ellenőrzés megtárgyalására. Mint mondta, az illetékes norvég miniszter nem fogadta el a meghívást.
Láttuk a Kehi bizonyítékait az Ökotárs ellen, és megdöbbentünk
A Kehi egy sajtóbeszélgetésen tárta elénk az állítólagos bizonyítékokat az Ökotárs ellen, valamint bepillanthattunk a még nem nyilvános jelentésbe. Így nézhet ki egy koncepciós per a történelemkönyvben, a hivatalnokok viszont büszkék voltak.
Humorbomba: Átláthatóságot követel a CÖF
A civilszervezetek átláthatóságáról hozatna törvényt a kormánnyal a CÖF. A „civilszervezet”, amely a kormány aktuális lépéseit Békemenetek szervezésével támogatja, most a külföldről támogatott civilszervezetek törvényi megregulázását kéri az igazságügyi minisztertől.
Menekül az országból a Gyermekrák Alapítvány elnöke?
Szerda reggel egy olvasónk látni vélte Balogh Istvánt, a Gyermekrák Alapítvány elnökét, amint épp becsekkol egy londoni járatra a Liszt Ferenc repülőtér 2B terminálján. "Balogh úr másodmagával utazott, kissé feszültnek látszott. A poggyászukról leolvasott infó szerint nem csupán Londonig utazik, hanem – nem meglepő módon – az Egyesült Államokig, vélhetően Miamiig repül" – írta olvasónk.
Ökotárs: miért lőnek ágyúval verébre?
Kábítószeres ügyekben szokás annyi rendőrt kivezényelni egy házkutatáshoz, mint amennyi hétfőn rajtaütött a norvég civil alap pénzeit kezelő Ökotárs Alapítvány irodáján. A Helsinki Bizottság jogásza szerint mindez arra utal, hogy a rendőrség a politikai játszma részévé tette az ügyet.
A PSZÁF már 2004-ben tudott a civil hitelekről
Az Ökotárs Alapítvány tíz éve kikérte a Pénzügyi Szervezetek Állami felügyeletének véleményét arról, hogy szabályos-e a civil szervezetek norvég projektejeihez áthidaló hitelt nyújtani.
Készenlétisek razziáznak az Ökotársnál
Hétfő reggel fél kilenc körül tucatnyi rendőr vonult ki az Ökotárs Alapítvány belvárosi irodájához. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bejelentés nélkül érkező munkatársai az irodába csak az ott dolgozókat engedik be, helyszínen tartózkodó munkatársunk szerint a bejáratnál négy rendőr szűri az érkezőket.
Kiderült, hogyan szervezkedett a kormány ellen az Ökotárs
A vád szerint sikkasztanak és a kormány ellen uszítanak itthon és külföldön, valójában viszont olyan feladatokat is ellátnak, amiket az államnak kellene, sőt, még annál is többet. Ezt csinálták 2013-ban a kancelláriaminiszter kipécézett civiljei.
Nyomoz a rendőrség a norvég alapok ügyében
Hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást augusztus 14-én a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Ökotárs Alapítvány által koordinált Norvég Civil Támogatási Alap gyakorlatával kapcsolatban, írta a Magyar Hírlap a rendőrségre hivatkozva.