language

Kulcsszavak:

csalás highlight_off
közfeladati helyzettel visszaélés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Tizennyolc embert hallgattak ki vesztegetés miatt a Pénzügyminisztériumot érintő ügyben

A Központi Nyomozó Főügyészség tizennyolc embert hallgatott ki a hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben; a gyanú szerint az elkövetők vesztegetéssel részben az állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket – közölte a főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Meg se érezték

Nemcsak a közokirat-hamisítás bűncselekményét követhették el, hanem mások életét is kockára tették azok a háziorvosok, asszisztensek és „toborzók”, akik valótlan tartalmú védettségi igazolványokhoz segítettek magánszemélyeket.

A Völner-ügy csóvája, avagy egyetem vagy birkaiskola

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar december elején letartóztatott elnöke egyetemi oktatókat vett rá, hogy jogi vizsgákat intézzenek el bizonyos NER-közeli embereknek, többek között Völner Pál rokonának, vagy Rogán Antal propagandaminiszter kabinetfőnökének. Meggyőző érvek szólnak amellett, hogy az EKINT által is elemzett Völner-ügy kulcsfigurája, Schadl közfeladati helyzettel visszaélés (Btk. 306. §) és bizonyos esetekben közokirathamisítás (Btk. 342. §) bűntettére vett rá oktatókat, többek közt sok éve jogtudománnyal foglalkozó, nagy tekintélyű tanárokat.

Korrupcióval vádolnak egy volt NAV-ost

Vádat emeltek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt pénzügyőre és 14 civil társa ellen. Az alezredes két éven át pénz ellenében nyomozati adatokat adott ki olyan embereknek, akik ellen büntetőeljárás indult, illetve indulhatott volna az adóhatóságnál.

A polgármester fellép a helyi elit előjogai ellen

Csaknem százötven embernek, köztük helyi politikusoknak, orvosoknak, ügyvédeknek nem kellett tavaly hulladékszállítási díjat fizetniük Siófokon. Emiatt feljelentést tett Lengyel Róbert, a város független polgármestere, mint a térségi hulladékgazdálkodási önkormányzati társulás elnöke.
Találatok: [6]  Oldalak:   1