Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Feljelentheti az SZDSZ-t az elnökválasztásról nyilatkozó tag
Feljelentheti saját pártját az elnökválasztási csalásról nyilatkozó SZDSZ-tag. Köteles Péter közben vállalta a nyilvánosságot és fenntartja a véleményét, mely szerint úgy nyerhetett Kóka János a tavalyi elnökválasztáson, hogy több küldött aláírását meghamisították.
Jelenléti ív igazolja az SZDSZ-elnök-választáson történt csalást
Igazolja a Hír Televízió birtokába jutott jelenléti ív másolata a csalást az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán.
Közben Fodor Gábor ügyvivő és T. Asztalos Ildikó, a kisebbik kormánypárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke minősíthetetlen vádaskodásnak tartja Köteles Péternek a párt elnökválasztásáról szóló kijelentéseit.
Zuschlag János beismerő vallomást tett a mutyizásról?
Zuschlag János részletes, feltáró, önmagára nézve is terhelő vallomást tett tegnap a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen – értesült az egyik napilap. Az ügy szóvivője csak a vallomástételt tudta megerősíteni az MNO-nak.
Felfedte magát az SZDSZ-t csalással megvádoló férfi
Köteles Péter miskolci vállalkozó mondta egy televíziós társaságnak, hogy egyesek manipulálták a Szabad Demokraták Szövetsége tavalyi elnökválasztását - ezt maga az érintett erősítette meg a Boon nevű internetes honlapnak hétfőn.
Manipulált választás az SZDSZ-ben? – Fodor vizsgálódna
Ki kell vizsgálni az SZDSZ tavalyi elnökválasztása kapcsán felvetődött manipulációgyanús ügyet – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Fodor Gábor. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter meglátása szerint ha valakinek tudomása volt manipulációról, akkor azt közvetlenül az elnökválasztást követően kellett volna a nyilvánosság elé tárni.
Hogyan lett Kóka elnök – manipulált választás az SZDSZ-ben? + Videó
Manipulálták az SZDSZ tavalyi elnökválasztását – állítja a szavazás egyik résztvevője, aki azt mondta: Kóka János egyik embere vette rá arra, hogy jogosulatlanul szavazzon. A férfi nem volt hivatalos küldött, így szavazati joga sem lett volna, ennek ellenére voksolt a hivatalos borsodi küldöttek helyett. A Hír TV szabad demokrata informátorai úgy tudják, hogy „négy dublőr” segítette a borsodi szabad demokraták munkáját.
Rovott múltú OCÖ-vezetőség - Olaszliszkai ügyei miatt kapott börtönt Horváth Aladár jobbkeze, Dancs Mihály
Három és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott első fokon Dancs Mihály, a Kolompár Orbán vezette Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettese és szövetségese, egyúttal Horváth Aladár helyettese a Roma Polgárjogi Mozgalom élén. Dancsot olaszliszkai szociális lakások építésével összefüggő csalások bűntette miatt ítélték el.
Zuschlag-ügy: Katus Ferenc előzetes letartóztatásban marad
Két hónappal, április 4-ig meghosszabbította a bíróság Katus Ferencnek, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjának előzetes letartóztatását – közölte Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője kedden.
Zuschlag volt személyi titkára terhelő vallomást tett
A kecskeméti ügyész indítványának megfelelően házi őrizetbe helyezték Lados Istvánt, a Zuschlag János nevéhez köthető botrány egyik gyanúsítottját. Emlékezetes: Z. Jánost az elmúlt esztendőben, szeptember 21-én helyezték előzetesbe.
Osztrák kárpótlás: bíróság előtt a háromszázmilliós csalás
Háromszázmillió forintot meghaladó csalás miatt folyik büntetőeljárás 39 cigány ellen a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. A vádirat szerint a csalók olyan emberek nevére fizettettek ki 65 ezer és 1,950 millió forint közötti összegeket, akik még nem is éltek a második világháború idején, vagy ha éltek is, soha nem hurcolták őket Ausztriába kényszermunkára.