language

Kulcsszavak:

csalás highlight_off

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [325]  Oldalak:   <<  <  20 21 22 23 24 25 26 27 28 29   >  >>

Zuschlag bevallotta, a Fiatal Baloldalhoz került az elcsalt pénz

Zuschlag János elismerte büntetőjogi felelősségét is a kecskeméti ügyészségen. A szocialista politikus második beismerő vallomásában tudatta, hogy a Fiatal Baloldalnak adta azt a 75 millió forint pályázaton nyert pénzt, amellyel nem tudtak elszámolni.

Nyolc hónapra ítélték – nem mond le az MSZP–SZDSZ-es képviselő

Jogerős bírósági ítéletben bűnösnek mondták ki csalásért és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisításért két évvel ezelőtt a bonyhádi képviselő-testület MSZP–SZDSZ-koalíciójának egyik tagját – a hivatalos bírósági értesítésről hétfőn sajtótájékoztatón számolt be a Fidesz városi szervezete.

Botrány ide vagy oda, nem számít – összezárta sorait az SZDSZ

Kiállt a pártvezetés mellett az SZDSZ országos tanácsa. Az elnökválasztási botrány óta először összehívott testület ülése után Kóka János azt mondta, hogy az ügyben indított vizsgálat március 12-i zárása után döntenek a további lépésekről.

Csend van: Kókáék meg akarják úszni a tisztújítást

Feljelentéskiegészítéssel fordult a Legfőbb Ügyészséghez az a magánszemély, aki a múlt héten az SZDSZ elnökválasztási botránya miatt a párt működésének felfüggesztését, illetve feloszlatását kérte. Az ügyészség elutasította a törvényességi felügyelet gyakorlását, mondván, a párt belügyeibe nem avatkozhatnak be. A jogi eljárást kezdeményező SZDSZ-tag süttői Holdampf Lajos minapi feljelentéskiegészítése azonban más jogi érvelést tartalmaz.

Elcsalta a választásokat a szocialisták által támogatott Gajdos

A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság ítélete szerint Gajdos István 2002-ben választási csalás útján került be Kovács Miklóssal szemben az ukrán parlamentbe. Az ítélet kárpótlásra kötelezte az ukrán államot. A Medgyessy-kormány ismerte a csalásról szóló panaszokat, mégis Gajdos szervezetét pénzelte.

SZDSZ-csalás: kihallgatta a rendőrség a Deport '56 elnökét

Szerdahelyi Szabolcsot feljelentőként hallgatták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának Gyorskocsi utcai részlegén. Az '56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottságának (Deport '56) elnöke a 2007. március 31-i SZDSZ-es elnökválasztással kapcsolatosan magánokirat-hamisítás miatt tett feljelentést, a BRFK pedig elrendelte a nyomozást.
Találatok: [325]  Oldalak:   <<  <  20 21 22 23 24 25 26 27 28 29   >  >>