language

Kulcsszavak:

csalás highlight_off

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [325]  Oldalak:   <<  <  21 22 23 24 25 26 27 28 29 30   >  >>

SZDSZ: nem tudnak és nem akarnak foglalkozni a csalással

Az SZDSZ ügyvivő testületének tagjai az ügyről folyó vizsgálat lezártáig nem kívánnak és nem tudnak foglalkozni érdemben a pártban lezajlott választási csalással. Az ügyvivőkkel ellentétben a rendőrség foglalkozik az üggyel, egy magánszemély pedig a párt feloszlatását is kezdeményezte.

Zuschlag János csak a politikai felelősségéről vallott

Zuschlag János a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen vallomást tett, melyben politikai felelősséget vállalt az MSZP ifjúsági szervezete és a civil szervezetek esetleges finanszírozási szabálytalanságaiért – tudatta kedden Zusclag védőügyvédje. Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyészhelyettese a vallomásról közölte: az nem szolgált semmilyen újdonsággal.

Kóka arra gyanakszik, hogy szabálytalanul lett elnök

Kóka János, az SZDSZ elnöke délben kezdődött sajtótájékoztatóján elismerte, a Hír Televízióban és a Magyar Nemzetben bemutatott dokumentumok alapján erős a gyanú arra, hogy voltak szabálytalanságok a tavalyi elnökválasztáson.

Belső vizsgálat indul az SZDSZ legutóbbi elnökválasztása kapcsán

Az SZDSZ belső vizsgálatot kezdeményezett a párt legutóbbi elnökválasztása kapcsán a sajtóban felvetett esetleges szabálytalanságok tisztázására – erről Fodor Gábor beszélt egy csütörtök délutáni sajtótájékoztatón.
Találatok: [325]  Oldalak:   <<  <  21 22 23 24 25 26 27 28 29 30   >  >>