Feljelentést tett a rendőrségen a Cseh Katalinhoz köthető cégügyek miatt a Közbeszerzési Hatóság. A hatóság indoklása szerint a céghálóhoz tartozó három cég a közbeszerzés szabályait megszegve és bűncselekményt elkövetve hangolta össze magatartását.
Felmerült a gyanúja annak, hogy a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló szereplői bűnszervezetet alkottak, és folyamatosan, üzletszerű módon, rendszeres haszonszerzés céljából követtek el költségvetési csalásokat – a Mediaworks Hírcentrumának információi szerint ez szerepel abban a feljelentésben, amelyet tavaly decemberben tett az összefonódó vállalkozások gyanút keltő uniós pályázatai miatt a Gazdasági Versenyhivatal. Az adóhatóság jelenleg költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz az ügyben.
Lezárta az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) annak a 2015-ös közbeszerzésnek a vizsgálatát, amelyben a magyar állam 9 milliárd forint uniós támogatásból vásárolt CT- és röntgengépeket – írta Facebook-oldalán Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, aki posztolta az OLAF levelét az ügyről. Az OLAF pénzügyi ajánlást tesz az Európai Bizottságnak, hogy tegye meg a megfelelő intézkedéseket a szabálytalanul kifizetett összegek finanszírozásból való kizárása érdekében – olvasható a levélben.
Szerdán a Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a Bige László érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek cégcsoport azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmét, most a társaság jelezte, élni fog a fellebbezés jogával, hogy fenntarthassa a termelését - közölte a cégcsoport a Napi.hu-val.
Bige László, a műtrágyakirály cégcsoportja 11 milliárd forintos versenyhivatali bírságot kapott, majd az elmúlt napokban a kormány agrárpolitikusai azt harsogták: Bige 36 milliárd forintos kárt okozott a magyar gazdáknak, és a mostani magas műtrágyaárakért is ő felel. Ő azonban azt mondja, hogy az olcsó hazai műtrágyával a magyar gazdák inkább versenyelőnyhöz jutottak. Utánajártunk, hogy mi is ez a szám, de közben a Csányi–Bige konfliktussal és a magyar közigazgatás fájó hiteltelenségével is találkoztunk.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata megállapította, hogy a nagyvállalkozó Bige László cége, a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, közülük kettő elismerte a jogsértést. A GVG versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre - írja közleményében a Versenyhivatal.
Most nagyon hasonló tranzakció fog lezajlani, ha a Gazdasági Versenyhivatal áldását adja az összefonódásra. A bejelentések között ugyanis feltűnt egy új dokumentum, mely szerint
a V-Híd Zrt. 100 százalékos tulajdonrészt szerezne a dunavarsányi Kontúr Csoport Kft.-ben.
A „forráshiányos” BKV tavaly júniusi nagy hajóüzemeltetési tenderét a Magyar Kikötő Fejlesztő és Hajózási Üzemeltető Zrt. nyerte, ám a Világgazdaság idei cikke szerint a pályázat első számú vesztese, tehát közvetlenül a nyertes mögé sorolt Rubin Group Kft. jogorvoslati kérelmet nyújtott be, a „BKV Hivatásforgalmú menetrendszerinti közszolgáltatás üzemeltetése hajókkal, üzemeltetési szerződés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárása ellen a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Így a folyamat amúgy is elakadt.