language

Helyek:

Csongrád megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [678]  Oldalak:   <<  <  12 13 14 15 16 17 18 19 20 21   >  >>

Kásler Miklós miniszter közreműködésével dübörög 60 ló a Szent László-rockoperában

Nem sajnálja a pénzt a kormány a lovas színházra, amelytől politikai hasznot is remél. A műfaj koronázatlan királya, Pintér Tibor most mutatta be Izsákon a Szent Lászlóról szóló rockoperát, amelyet a pozsonyi csatáról készített animációjával köznevetség tárgyává lett Magyarságkutató Intézet hitelesít.

Lábhajtásos kisvasúttal fejlesztene 850 millióból az állam egy elhagyatott alföldi halastavat

Lábhajtányos kisvasúti pályára és a hozzá kapcsolódó, az idegenforgalmat kiszolgáló épületekre költ a kormány majdnem 850 millió forintot a Dél-Alföldön, egy természetvédelmi területen. A Szegedtől északra 50 kilométerre fekvő Csaj-tó egykor halastó volt, majd gazdag madárvilága miatt lett a Kiskunsági Nemzeti Park része. Az idén kezdődő beruházásról még keveset lehet tudni. A tó melletti Tömörkény falu polgármestere abban reménykedik, hogy felkerülnek a hazai turizmus térképére, és ez új munkahelyeket hozhat. Az első látásra meglepően nagyértékű beruházás sok kérdést vet fel.

Szeretettel a Vajdaságból: Hangzatos ígéretek és álomvasutak Budapest és Belgrád között

Gőzerővel folynak a munkálatok a szerbiai szakaszon, de számos a kérdés, és nincs mindegyikre válasz.

Nettó 7,2 milliárdba kerül a Lázár János felügyelte makói termál- és gyógyfürdőfejlesztés

Sokáig döcögve haladt a makói termál- és gyógyfürdő fejlesztésének megvalósítsa, azonban tavaly év végén Lázár Jánost nevezték ki a beruházás kormánybiztosává. A projekt ezután hirtelen beindult, lett pénz és paripa is, most pedig hivatalosan is nyertest hirdettek a kivitelezésre kiírt tenderben. A Fehérép Kft. végül egy mindössze 12 millió forinttal olcsóbb árajánlattal lett befutó a nettó 7,2 milliárdos közbeszerzésen, amelyre korábban 3,6 milliárd állt rendelkezésre.

Lázár Jánosék kastélyos cégének nem ártott a koronavírus: tavaly könyvelte eddigi legnagyobb bevételét

Noha a koronavírus okozta válság elsősorban a vendéglátó és idegenforgalmi szektorra mért súlyos csapást tavaly, akadtak olyan vállalkozások, amelyek a korlátozások ellenére még növelni is tudták bevételeiket. Eddigi legjobb üzleti évét produkálta például az a Lázár János résztulajdonában álló társaság, amely a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilágban felépített vadászkastélyt birtokolja.

Egy 30 cégből álló bűnszervezet 3 milliárd forint adót csalt el

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványozta, hogy rendeljék el annak az öt személynek a letartóztatását, akik 30 gazdasági társaságból álló bűnszervezetet működtettek és 3 milliárdos kárt okoztak az államnak, olvasható az ügyészség honlapján.

Az egyetemek helyett a fideszesekkel feltöltött kuratóriumoknak lesz autonómiájuk

Orbán Viktor egyértelművé tette, mi vezette a közalapítványok kurátorainak kiválasztásakor: világnézeti elköteleződést várt el. Közben várhatóan újabb forrásokhoz juthatnak majd a kiszervezett intézmények.

Most betonozta be a kormány a szellemi és kulturális hátországát

A Parlament keddi szavazásai után alig maradt állami fenntartású egyetem, az öt közalapítványhoz is milliárdos nagyságrendű állami vagyon került. A voksolás nem volt egyszerű, több képviselő jelezte, hogy nem működik a szavazógépe, emiatt kellett megismételni egyes szavazásokat, a kormány javaslatai mindenesetre gond nélkül átmentek.
Találatok: [678]  Oldalak:   <<  <  12 13 14 15 16 17 18 19 20 21   >  >>