language

Helyek:

Csongrád megye highlight_off

Intézmények:

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [19]  Oldalak:   <<  <  1 2

A Fidesz Botkát vádolja

A Fidesz szegedi szervezete szerint Botka László, a város szocialista polgármestere nem oszlatta el az összejátszás gyanúját a helyi trolibuszbeszerzés kapcsán, a nyertes és a vesztes ajánlatot tevő cégcsoportok tulajdonosai között ugyanis átfedés volt a szóban forgó időszakban.

Gazdasági bűncselekmények gyanúja az önkormányzati cégnél

Várhatóan a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) fordul a szegedi önkormányzat a város környezet-gazdálkodási kft.-jének átvilágítása után. A vizsgálatot végző bizottság fideszes elnöke szerint a cég számlázásában olyan dokumentumokat találtak, amelyek felvetik több gazdasági bűncselekmény gyanúját.

Fidesz: MSZP-s monopólium Hódmezővásárhelyen

A helyi szocialista párt vezetőjének családjához és az MSZP-hez kötődő személyekhez került a vidékfejlesztést szolgáló, a helyben 1,2 milliárd forinttal gazdálkodó Leader-program hódmezővásárhelyi koordinálása - jelentette ki Benkő Zsolt önkormányzati képviselő.

Atomi részecskék – PAKSI TANÁCSADÓI SZERZŐDÉSEK

Találatok: [19]  Oldalak:   <<  <  1 2