language

Lapok:

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5333]  Oldalak:   <<  <  164 165 166 167 168 169 170 171 172 173   >  >>

Szembement az NVB az elnökével, mégis Erdősiné kérdését hitelesítették

A kormány, Erdősi Lászlóné és az MSZP-s Nyakó István népszavazási kérdését tárgyalta a Nemzeti Választási Bizottság. A múlt heti balhés délelőttöt is tisztázták.

Költségvetési csalás miatt nyomoznak a dunaújvárosi közvilágítás-mutyi után

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen a NAV és a Fővárosi Főügyészség, értesült az Index. A dunaújvárosi közvilágítás korszerűsítése miatt január közepén Pintér Tamás, a város önkormányzatának jobbikos képviselője tett feljelentést az ügyészségen.

Az ORFK végre megmagyarázta, miért nem intézkedtek a rendőrök a kopaszok ellen

Kedden országos botrányt okoztak azok a kigyúrt férfiak, akik a Nemzeti Választási Iroda Parlamenthez közeli épületének előterében akadályozták és megfélemlítették az MSZP-s Nyakó Istvánt, aki népszavazási kezdeményezést akart benyújtani a vasárnapi zárva tartásról. Fellépésüknek köszönhetően a kopaszok által Erdősi Lászlóné, egy vidéki fideszes polgármester felesége megelőzte Nyakót.

Áder János húga lesz a Klik új vezetője

Március elsejétől Pölöskei Gábornét nevezik ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik) vezetőjének, közölte az emberi erőforrások minisztériumának sajtóosztálya csütörtök este. Pölöskeiné miniszteri biztosként az intézményrendszer szakmai átalakításában is részt vesz majd, tették hozzá.

Tíz pontban elmondjuk, mi történt a kopaszok és az MSZP között

Szürreális körülmények között sikerült benyújtania vasárnapi boltbezárásos népszavazási kérdését egy asszonynak, akit feltehetően kigyúrt, kopasz emberek segítettek az MSZP megelőzésében. Tíz pontban rekonstruáltuk, mi történt reggel és délelőtt az Alkotmány utcában, és hogy miért kell egy kopaszkülönítmény egy időbélyegzőhöz.

Polgármesterfeleség előzte be az MSZP-t a kopaszokkal

Az Index információi szerint Erdősi László András herceghalmi polgármester felesége volt az a titokzatos idős nő, aki népszavazási kezdeményezést adott be kedden a Nemzeti Választási Irodában, és egy kopaszokból álló csoport segítségével beelőzte az MSZP-t.

Rezsicsökkentésnek indult, ritka nagy mutyi lett belőle

Az önkormányzat mérnökei mellett a város saját megbízásából készült tanulmány is pontosan jelezte: baj lesz, ha azzal a technológiával próbálják kivilágítani az utcákat, amelyet a fideszes városvezetésen kívül senki sem szeretne. A kivitelezést végző simlis vállalkozó a pályázat megírását már a polgármesteri hivatalból koordinálta, de hiába szabták rá az egész közbeszerzést, egyedüli indulóként is csak negyedjére sikerült győztesnek nyilvánítani a számára kiírt tenderen.

Hétpróbás svindlis miatt lett sötét a városban

Jelentősen romlottak az esti látási viszonyok Dunaújvárosban, miután 255 millióból korszerűsítették a közvilágítást. A kivitelező cég tulajdonosa, K. Szabó Imre a szocialista időkben még a szoftverbizniszben hasított, Gyurcsány Ferenccel is volt közös vállalkozása. Ezután csődbe ment, nyomozás is indult az egyik százmilliós közbeszerzése miatt. Nem esett kétségbe, egy másik cégével behoztak egy új világítástechnológiát Magyarországra, és 2012-ben már Orbán Viktor és a kínai miniszterelnök előtt köthettek hosszú távú megállapodást a Parlamentben. A dunaújvárosi közvilágításról szóló cikksorozatunk első részében bemutatjuk K. Szabó Imrét és fideszes ismerőseit, akik feltételezhetően segítették a sötétségbe fulladó tender megnyerésében.
Találatok: [5333]  Oldalak:   <<  <  164 165 166 167 168 169 170 171 172 173   >  >>