language

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2809]  Oldalak:   <<  <  164 165 166 167 168 169 170 171 172 173   >  >>

Fidesz-klientúra kiépítése: gőzerővel

Testreszabott törvényekkel, célzott támogatásokkal és minden rendelkezésére álló eszközzel segíti az Orbán-kormány a hozzá közel álló üzleti köröket. Az esetek többségében még az sem akadály, hogy újabb és újabb sarcokat vessenek ki a lakosságra, illetve a vállalkozói szektorra azért, hogy forrásokat teremtsen a fideszes üzleti és politikai csoportok jutalmazásához.

Pénzen hízik a holdudvar

Háromszázmilliós szerződés a Fidesz-frakció volt kabinettitkárának, egymilliárd a kormányszóvivő volt cégének - néhány friss példa az Orbán-kabinet által meghirdetett "takarékos államra". Szinte nem múlik el nap anélkül, hogy a központi államigazgatás ne kötne szerződést a Fidesz-holdudvarhoz sorolt személlyel vagy társasággal.

Újabb csavar a KSE-ügyben

Két hónappal lemondása után még az előző ügyvezető vett fel pénzt a számlagyanúba keveredett Kecskeméti KSE sportklub számlájáról - tudtuk meg. A városvezetés azt pedig cáfolja, hogy tartoztak volna, és emiatt nem igényelhettek volna TAO-támogatást.

Milliós jutalmak a Városházán

Több tucat tanácsadót, illetve főtanácsadót foglalkoztat köztisztviselőként a Városháza. Tarlós István főpolgármester és helyettesei "stábja" összesen bruttó 30 millió forintot kapott év végi jutalomként - derült ki abból a teljes listából, melynek egy része a tavaly decemberi jutalomosztáskor már kiszivárgott.

Orbán emberei: fejétől bűzlik a hal

Naponta kerülnek nyilvánosságra a kormánypárti politikusok újabb és újabb botrányai, kudarcai és hazugságai - minden következmény nélkül. Mára az Orbán-kormány gyakorlatilag valamennyi tagjának megkérdőjeleződött erkölcsi és szakmai hitelessége, de a Fidesz-KDNP képviselők - legalább kétharmados - többségének is. Lemondását azonban - legalábbis a feddhetetlenségen esett csorba, pláne csorbák miatt - még egyetlen kormánypárti politikus sem ajánlotta fel.

Habony és Rogán kaszinózni ment Abu-Dzabiba?

A hivatalos programokon túl kaszinózni is maradt ideje Orbán Viktor személyes tanácsadójának, Habony Árpádnak és Rogán Antalnak Abu-Dzabiban, az utóbbi idők legellentmondásosabb diplomácia utazásán - bár Rogán sajtósa utóbb cáfolta, hogy a politikus kaszinózott volna. Az egyre rejtélyesebb fideszes kiruccanásról új információk kerültek nyilvánosságra.

Felpörgött a pénzszivattyú

A fejlesztési minisztériumba ejtőernyőzött Németh Lászlóné nagy elánnal látott hozzá küldetéséhez és legfontosabb feladatának tekintette, hogy szinte azonnal duplájára 2,6 milliárdra, szükség esetén akár 3 milliárdra emelje a Fidesz vezető háttérembereihez és rajtuk keresztül Orbán Viktorhoz kötődő Századvég csoportnak korábban juttatott 1,3 milliárdos megbízást.
Találatok: [2809]  Oldalak:   <<  <  164 165 166 167 168 169 170 171 172 173   >  >>