language

Személyek:

Czibula Csaba highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Mexikóból keménykedik a fideszes kocsmáros

Nincs pénze hazajönni Mexikóból, és a hatósági eljárást sem tartja korrektnek Czibula Csaba egykori fideszes erzsébetvárosi képviselő, akit csalással és vesztegetéssel gyanúsítanak a Hunvald-ügyben. Az egykori kocsmatulajdonos Czibula levélben üzenget, még a címét is megírta az ügyészségnek, de az ügyészségi szóvivő szerint csak azért ilyen bátor, mert tudja, hogy kiadatási egyezmény híján Mexikóból nem lehet hazahozni.

Hunvald-ügy: Fidesz-SZDSZ háttéralkuról is beszélt a vád tanuja

Nagy György szerint "a VII. kerületben az történt, amit Gál György akart", az SZDSZ és a Fidesz között pedig szóbeli háttér-megállapodás volt az erzsébetvárosi ingatlanügyekről. A Hunvald-ügy keddi tárgyalásán a vád tanúja elmondta: gyakran előfordult, hogy a szavazásokról hiányzott egy-két szocialista képviselő, így az SZDSZ és a Fidesz együtt már többségben volt.

Kényes kérdésekkel idegesítette fel az ügyész Hunvaldot

Megfenyegette a telefonját lehallgató hivatalos személyeket, az erzsébetvárosi ingatlanügyek "elsikálásáról" és "Big George"-ról beszélt az ügyészség szerint korábban Hunvald György, akit csütörtökön a bíróságon faggattak az őt ért vádakról. Az ügyésznek sikerült zavarba hoznia Hunvaldot a lehallgatott telefonbeszélgetéseiből vett idézetekkel, a láthatóan ingerültté vált politikus közölte, hogy csak később hajlandó válaszolni ezekre a kérdésekre.

Az ügyészség miatt becsődölt cégéről beszélt Hunvald a bíróságon

Igazságtalanul vette zár alá a vagyonát az ügyészség, emiatt felesége repülős cége is csődbement - mondta Hunvald György a Fővárosi Bíróságon perének keddi tárgyalásán. A korábbi erzsébetvárosi polgármester szerint a neki dolgozó tanácsadók a váddal ellentétben igazi munkát végeztek, például gyermeküdültetést szerveztek kelet-európai városokban. Hunvald egy tanácsadói állás elintézését ismerte el, ezt elhunyt édesanyja miatti gyásszal indokolta.

Szerető és barátnő kedvéért ment a mutyizás Erzsébetvárosban - részletek a Hunvald-per vádiratból

Kisebbségi referens lett a szerető, vállalkozás-szervezési tanácsadó a kozmetikus, milliókat tett zsebre a kocsmatulajdonos - az ügyészség szerint Hunvald György Erzsébetvárosi polgármester segítsége nélkül ez nem történhetett volna meg a VII. kerületben. Részletek az [origo] birtokába került erzsébetvárosi korrupciós ügyek vádiratából - második rész.

"Saját részére is jó üzleti lehetőséget látott" - részletek a Hunvald-ügy vádiratából

Jól felépített, korrupt politikusok segítségével működtetett ingatlanspekulációs rendszer működött évekig Erzsébetvárosban, ahol értékes belvárosi házak estek ki az önkormányzat kezéből, és hoztak több tízmilliós hasznot - néha egyetlen nap alatt - új tulajdonosaiknak és az ügyletekben segédkező önkormányzati embereknek - derül ki a Hunvald György egykori polgármester és 24 másik vádlott elleni vádiratból, amely az [origo] birtokába került.

Meghosszabbították Hunvald és Gál előzetes letartóztatását

Szeptember végéig meghosszabbították Hunvald György és Gál György, az erzsébetvárosi ingatlanpanama két gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. Az erzsébetvárosi polgérmestert és a kerületi gazdasági bizottság korábbi elnökét is azzal gyanúsítják, hogy részt vett a nagy értékű önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítésében.

A Piszkos Fredből indult Hunvaldék fideszes összekötője

Kocsmárosból pár év alatt kis híján fideszes polgármesterjelölt lett 2006-ban Czibula Csaba, aki az erzsébetvárosi ingatlanügyben folyó nyomozás elől az ügyészség szerint Mexikóba szökött.
Találatok: [8]  Oldalak:   1