language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5952]  Oldalak:   <<  <  444 445 446 447 448 449 450 451 452 453   >  >>

Megszólalt a MÁV Cargo vezére: eredményes volt az ócskavasüzlet

Eredménnyel zárta a MÁV a 2002-2003-ban kiselejtezett tehervagonjai értékesítését – állítja a MÁV Cargo hétfőn a BRFK-n előállított, és hűtlen kezeléssel gyanúsított vezérigazgatója.

Őrizetben a MÁV Cargo vezére

Milliárdos károkozás gyanújával keddre virradóra a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya őrizetbe vette a MÁV Cargo Zrt. vezetőjét és a MÁV másik két korábbi alkalmazottját.

Dupla áron vették az ingatlant

Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt Várnai László, Kiskunhalas MSZP-s polgármestere és Lukács László fideszes alpolgármester a Halasi Városgazda Zrt.-nél lefolytatott pénzügyi-gazdasági ellenőrzés eredményei nyomán.

Első fokon mindhalálig Microsoft

Jogszerűen nevesítették a Microsoftot abban a közbeszerzési eljárásban, amelyet a Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF) írt ki a kormányzati irodai szoftverek vételére és cseréjére - döntött tegnap első fokon a Fővárosi Bíróság.

Kulcsár Attila ismét rács mögött

Bilincsben vitték el a Fővárosi Bíróságról Kulcsár Attilát, miután első fokon nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélték sikkasztás és okirat-hamisítás miatt.

Nyolc évet kapott Kulcsár Attila, Rejtőt felmentették

Nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte első fokon sikkasztás miatt Kulcsár Attilát a Fővárosi Bíróság csütörtökön.
Találatok: [5952]  Oldalak:   <<  <  444 445 446 447 448 449 450 451 452 453   >  >>