A Szalai Annamária Médiahatóság-elnök közeli barátjaként számon tartott producer karrierje a 2010-es kormányváltás után a korábbinál is nagyobb lendületet vett, cége milliárdos megbízást kapott a közmédiától, tavaly ilyenkor pedig Balázs Béla-díjjal tüntették ki, majd kinevezték a Thália Színház menedzserigazgatójává és a Nemzeti Kulturális Alap egyik szakkollégiumának vezetőjévé.
A kulturális államtitkár lemondása előtt két nappal kapott hárommilliós NKA-támogatást az a Forrás galéria, amelynek kiállításait korábban Szőcs nyitotta meg, majd az ismeretlenségből állami kiállításszervezővé tette.
Pályáztatás és a feltételek pontos közlése nélkül osztottak szét több milliárd forintot az Állami Számvevőszék szerint a kultúráért felelős miniszter, Hiller István miniszteri keretéből.
Retkes Attila cége az elmúlt években mintegy 145 millió forint támogatást nyert el a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA), úgy, hogy az SZDSZ új elnöke közben az NKA zenei szakmai kollégiumának tagjaként bele tudott szólni abba, hogy ki nyerjen, állítja a Checkpoint Charlie blog.
A jogszabályi rendelkezések hiányosságai miatt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatási rendszerében elutasított pályázók nem kapnak tájékoztatást a döntés érdemi indokairól, és nem biztosított a jogorvoslathoz való joguk sem - tudatta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerdán.