language

Kulcsszavak:

elfogultság highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

És mi újság Schmitt Pállal?

Schmitt Pált választotta meg csütörtökön elnökének az a magas szintű szakértői csoport, amelynek az a feladata, hogy értékelje a sport szerepét az Európai Unió külkapcsolataiban, és tanácsot adjon arra vonatkozólag, hogy miképpen járulhat hozzá a sport az unió külpolitikai céljainak eléréséhez.

Évi négymillió forint közpénzbe kerül egy felcsúti akadémista

Egy akadémistára mintegy négymillió, egy bajnoki pontra ötmillió, egy győzelemre pedig 16 millió forint közpénz jutott a Puskás Akadémiánál tavaly, míg a hasonlóan eredményes klubok ennek csupán a tizedét kapták. A támogatások szétosztásánál sem változott semmi, továbbra is rendkívül egyenlőtlenül működik a sporttámogatási rendszer: a felcsúti futballakadémia hasította ki a legnagyobb részt a taotortából.

Kétmilliárdot kap Orbán felcsúti szerelme

Felcsútnak jó tavasza lesz. Orbán Viktor miniszterelnök szeretett települése két újabb edzőpályát kap kétmilliárdos taotámogatással. Úgy néz ki, hogy megvalósulhat a település régóta dédelgetett terve is, a labdarúgó-akadémiát az alcsúti arborétummal összekötő kisvasút. Erre uniós pénz jut.

Dől a pénz Seszták Miklós városának focicsapatához (videó)

Egy év alatt csaknem ötszörösére nőtt az NB 3-ban játszó Várda Sport Egyesület bevétele. Mindez azután történt, hogy Kisvárda országgyűlési képviselőjéből, Seszták Miklósból fejlesztési miniszter lett. A jegyeladásokból befolyó pénz nem lett több a focicsapatnál, viszont a többszörösére nőtt a látványsportok támogatására szánt TAO-pénz.

Ömlik a pénz Seszták miniszter Felcsútjához

A fejlesztési miniszter városának sportegyesületének rendkívül jó éve lehetett tavaly a publikus adatokból kiindulva. Hirtelen ugyanis a korábbi évekhez képest négyszer több pénzből tudott már gazdálkodni.

Bűncselekmény hiányára hivatkozva felmentették az ajkai szocialista polgármestert

Dr. Aradi-Kiss Zita bírói tanácsa minden vádpont alól, bűncselekmény hiányában felmentette Schwartz Béla ajkai polgármester és társait. Az indoklás szerint sok volt az eljárási hiba, és nem állnak fenn azok a feltételek, melyek alapján sikkasztás bűntettéről beszélhetnénk.

SZIJJÁRTÓ A FUTSALOS PROTOKOLLFŐNÖKÉT IS TRÜKKÖSEN ALKALMAZZA

A kabinetfőnökhöz hasonlóan a protokollfőnököt is munkaszerződéssel alkalmazza a Külügyminisztérium. Andréka Domonkos diplomáját ugyanis nem fogadják el felsőfokú végzettségként. Szijjártó focicsapatának ügyvezetője korábban Orbán Viktort kísérte, többek között WC-ket járt be a számára, azt nézte meg, kifogyott-e a szappan, van-e kéztörlő.

Szijjártó átvitte csapattársait a külügybe

Nem tudott meglenni futsalos csapattársai nélkül Szijjártó Péter (36). A Blikk megtudta: a külügyminiszter nem csak közeli munkatársát, a kabinetfőnökeként is emlegetett Benkő Szilárdot vette magához a kancelláriától. Két további labdarúgótársa is az új tárcához igazolt.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>