language

Intézmények:

Elios Innovatív Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Kulcsszavak:

pályázat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [91]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Tiborcz-ügy: megnevezte az OLAF, hol kell keresni a csalás szervezőit

Hét céget és ennél is több magánszemélyt nevezett meg érintettként az Elios-ügyben az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF a birtokunkba került jelentésében. Ennyi résztvevő bőven elég a bűnszövetséghez vagy a bűnszervezethez, de persze csak akkor, ha a Polt Péter vezette ügyészség vizsgálata talál bizonyítékot bűncselekményre. Az uniós szervezet mindenesetre költségvetési csalás gyanújával adta át a dokumentumokat a magyar hatóságoknak és javasolta a szervezett bűncselekmény nyomainak vizsgálatát is. Bemutatjuk az ügy eddig kevésbé ismert szereplőit is.

Tiborcz-botrány: a kormány Brüsszelre mutogat

A kormány hivatalosan az Európai Bizottsággal áll kapcsolatban, így megvárják a bizottság álláspontját, arra kívánnak reagálni – idézi az MTI Tuzson Bence kormányzati kommunikációs államtitkár vasárnapi megjegyzését. Tuzson annak kapcsán mondta ezt, hogy sajtótájékoztatóján újságírók emlékeztették rá: a uniós csalás elleni hivatal, az OLAF szerint csalhattak az Elios Zrt. vidéki közvilágítási tenderein. A 35 vizsgált pályázatból 17 esetében sablonszerűen nyerte a pályázatokat a vállalat 2013 és 2015 között, amikor még Tiborcz István érdekeltségében állt a cég.

A kormányzati kommunikációnak nincs álláspontja Elios-ügyben

Tuzson Bence csak azt ismételgette mai sajtótájékoztatóján, hogy meg kell várni az Európai Bizottság álláspontját az ügyben. A fideszes politikus azt is próbálta elbagatellizálni, hogy a miniszterelnök vejéhez köthetők a csalás-gyanús beruházások. Közben a DK Lázár Jánost is feljelenti az ügy miatt.

Lázár városán mutatták meg Tiborczék, hogyan kell közbeszerzést nyerni

Hatalmasat szakított az Elios Hódmezővásárhelyen, ráadásul a projekten Tiborcz Istvánék mellett az akkori polgármesterhez, Lázár Jánoshoz köthető üzleti körök is serénykedtek. A miniszterelnök veje személyesen tárgyalt a lámpákról, a lebonyolításban résztvevő közbeszerzési tanácsadók pedig később a Lázár vezette Miniszterelnökségtől kaptak zsíros megbízásokat.

Amit a magyar rendőrök nem találtak Orbán vejénél, előásta az OLAF

A Tiborcz-cég Elios egyik vezetőjén keresztül előre egyeztetett Szekszárd fideszes irányítóival a közvilágítási pályázatról. Ezek után olyan indulási feltételek kerültek a pályázati kiírásba, amelyeket kizárólag az Elios tudott teljesíteni. Az uniós nyomozás során az is bebizonyosodott: az Elios üzletági vezetője az elvileg független pályázat-előkészítői munkán is rajta tartotta a kezét.

Volt, aki tudott az Elios-ügyről, de inkább hallgatott

Hallgat az Elios-ügyről Szolnok fideszes polgármestere, pedig városát a miniszterelnök vejét is érintő botrány miatt akár egymilliárd forintos bírság is fenyegetheti. Ráadásul Szalay Ferenc már hónapok óta tudott az OLAF megállapításairól.

Kiszivárgott, mit talált az OLAF az Elios szolnoki pályázatainál

Újabb részletek derültek ki arról, hogy mit talált a Tiborcz István-féle Elios közbeszerzéseivel kapcsolatban az EU csalás elleni hivatala, az OLAF. Radócz Zoltán szolnoki MSZP-s képviselő ugyanis kikérte ki az önkormányzattól azt a levelet, amelyet az OLAF eljuttatott Szolnok önkormányzatának a vizsgálatról, ezt pedig elküldte az Indexnek. Ebben a levélben a hivatal részletesen leírja azokat a tényeket és észrevételeket, amelyeket a város két közvilágítási közbeszerzéséről talált, és lehetőséget ad az önkormányzatnak, hogy észrevételeket tegyen ezekkel kapcsolatban. A levél 2017. októberi keltezésű.

Tiborcz-közelbe ért az OLAF-nyomozás

Hiába próbál távolodni a közvilágítási pályázati pénzeket nyerő cégtől Orbán Viktor veje, számtalan szál köti az Unió csalás elleni hivatala által elmarasztalt Elioshoz. Nem tréfadolog: a cég vizsgálata során szervezett bűncselekmény nyomaira bukkantak.

„Az ELIOS mindig szabályosan járt el” – reagált Tiborcz István volt cége az OLAF jelentésre

A 24.hu megszerezte az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) jelentését Tiborcz István volt cégének, az Eliosnak a csalásgyanús ügyleteiről. Ahogy írtuk, maga az OLAF jelzi, hogy a szervezett bűnözés feltételinek is megfelelhet a feltárt szisztéma.

Így csalt Orbán vejének cége – megszereztük az OLAF jelentését

A szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az unió csalás elleni hivatala feltárt az Elios-ügyben.
Találatok: [91]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>