language

Kulcsszavak:

engedély highlight_off
vesztegetés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [56]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Zóna Taxi-ügy: Mindenki szabadlábon védekezhet

A Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön elutasította az ügyészség előzetes letartóztatásra tett indítványát, így szabadlábra helyezte Veres Istvánt, a Zóna Taxi kedden őrizetbe vett tulajdonosát és társait, köztük a Budapest Airport (BA) volt jogi igazgatóját, Rényi-Vámos Krisztinát és helyettesét, Sziebert Györgyöt, valamint a BA volt kereskedelmi igazgatóját, Lévay Zsoltot – erősítette meg csütörtök délután a még javában tartó bírósági meghallgatásról szerzett értesülésünket Papp Gábor.

Kenőpénzek, hamisítások Zsolcán

A borsodi ügyészség korrupcióval vádolja az árvíz sújtotta település egykori jegyzőjét, annak helyettesét és a polgármesterét. Vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és okirat-hamisítással vádolja az ügyészség a Borsod megyei Felsőzsolca egykori vezetőit, akik a két évvel ezelőtti árvízi munkálatok alatt keveredtek gyanúba. A jegyző, a helyettese és a polgármester tagadta bűnösségét a tegnap kezdődött büntetőperben.

Kenőpénzek miatt áll bíróság elé Felsőzsolca korábbi vezetése

Megkezdődött a volt felsőzsolcai polgármester, a jegyző és az aljegyző, valamint a polgármesteri hivatali további két alkalmazottjának a pere, akik a 2010-es felsőzsolcai árvíz után kenőpénzeket kértek az újjáépítést végző vállalkozóktól.

"Mindenki hallgat, mindenki fél”

Zsák Ferenc egy hete van szabadlábon. A természetvédő aktivistát az Audi jogtalan előny kérésével vádolta meg. A főügyészség mostani határozatának hivatalos indoklása szerint megszűntek az okok, amelyek előzetes letartóztatását indokolták.

Korrupciós kockázatok: ˝Mindannyian emberből vagyunk˝

Magyarországon rosszabb a helyzet korrupció terén a közép-európai átlagnál: hiába követ felmérés felmérést, amely ezt bizonygatja, mégsem változik semmi. Korrupciókutatót kérdeztünk a megoldásról, a szakértő szerint átlátható ügyintézéssel és a korrupciós kockázatokat rejtő helyzetek kiküszöbölésével tehetnénk a legtöbbet a szemléletváltásért.

Kenesei Zoltánt bundázással vádolják

Hét embert vettek őrizetbe a bundabotrány magyarországi vonatkozásában - köztük a Haladás támadójának bátyját - közölték szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai közös sajtótájékoztatójukon.
Találatok: [56]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>