Szakmai szervezeteket és cégeket kérdeztünk arról, mik a tapasztalataik a júliusban elindult hulladékkoncessziós rendszerről. Szerintük hibás szemlélet, hogy a Mol koncessziós cége csak a nagy és a közepes cégekre koncentrált, a kicsikkel nem törődtek. „Ezek a kis cégek és az általuk gyűjtött anyagok nagyon hiányoznak” – mondta egy szakértő. Az informatikai rendszer az utolsó pillanatban készült el, emiatt is akadozik az anyagáramlás, a hulladékhasznosítók egy része nem kap utánpótlást.
Lásztity Dusán ügyvéd nem árulta el, hogy a Citadel Invest tevékenysége összefügg-e gellérthegyi Citadellával, amelyet a felcsúti milliárdos egyik cége épít újjá.
A Horizont program 95 kritikus nyersanyagokkal kapcsolatos projektet finanszírozott 2014 óta. Az Investigate Europe feltárta, hogy euró milliókat kaptak olyan vállalatok, amelyeket környezetvédelmi visszaélésekkel vádoltak. Valamint olyanok, amelyek oligarchákhoz, egy kínai állami tulajdonban lévő céghez, illetve egy karibi adóparadicsomban működő vállalathoz kapcsolódnak.
Júniusban több mint kétezer roncsautót adtak le a bontókban, júliusban, amikor a Mol átvette a hazai hulladékpiacot, már csak 535-öt. A koncesszió eddigi szűk öt hónapja a rendszerszintű problémákról szólt, de egy, a Mol üzletpolitikájára rálátó forrásunk szerint a koncessziós társaságnak sincs egyszerű dolga.
Furcsa rendszerben indul el januártól az italosdobozok kötelező visszaváltása. A műanyag ásványvizes palackokért is ötven forint jár, de ehhez sértetlen állapotban kell bedobni az automatába. Már ahol lesz ilyen. Olyan jogszabály született, hogy a palackok begyűjtője, a Mol hulladékkoncessziós cége ne abban legyen érdekelt, hogy minél többen váltsák vissza az üvegeket, és csökkenjen a környezetszennyezés, épp ellenkezőleg. Minden egyes vissza nem váltott palack után bruttó ötven forinttal gazdagodik a cég.
Külföldről kért adatokat a rendőrség a Bige László egyik cégéhez köthető büntetőügyben – tudta meg a Magyar Nemzet. A Bige Holding Kft.-t érintő eljárásban a Nemzeti Nyomozó Iroda veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt folytat nyomozást. A bűnügynek jelenleg öt gyanúsítottja van, ám a műtrágyakirály egyelőre nincs köztük.
Az ember azt gondolná, hogy egy több száz milliárdos cégbirodalmat csak a lehető legjobb szakemberekkel lehet működtetni. De Orbán Viktor barátjánál is ez a helyzet? Kik Mészáros Lőrinc legfontosabb emberei? A Partizán ennek járt utána ebben a hírlevélben, illetve új videójában (LINK).
Az alábbiakban három dolgot bizonyítunk. Egyfelől, hogy a Tiborcz István „zsebeként” azonosított Hornung Áronhoz majd’ 55 milliárd forintnyi osztalékjövedelem folyt be az elmúlt években – nemcsak a topmilliárdos Jellinek Dániel, hanem Balázs Attila térkő- és kavicskirály környékéről is. Másrészt, hogy ezzel a forrással együtt már legalább 427 milliárd állami vagy baráti pénz mozdult meg Magyarországon a Tiborcz-kör üzleti előmenetele érdekében. Igazoljuk továbbá, hogy a miniszterelnök veje és csapata – a cikkünk előző részében bemutatott 36 luxusingatlan-projekt mellé – ágazatokon átívelő vállalatbirodalmat épített (benne pénzpiaci, szállítmányozási, vasbetongyártó, napelemparkos, hulladékgazdálkodási, informatikai, szépségipari érdekeltségekkel).