language

Kulcsszavak:

építőipar highlight_off

Intézmények:

Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) highlight_off

Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a 2018-ban megalakult negyedik Orbán-kormány egyik újonnan létrehozott minisztériuma volt. Élén Palkovics László miniszter állt. Utódja a Technológiai és Ipari Minisztérium volt, amelynek megszűnése után feladatait a gazdaságfejlesztési, az építési és beruházási és a kulturális és innovációs tárca vette át. A minisztérium jogutódja az Energiaügyi MinisztériumLantos Csaba vezetésével.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Végéhez közeledik az állami kollégiumfejlesztés: 150 milliárdot költöttek korábbi szerződések kiváltására

Balog Zoltán 2016-ban sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány által elfogadott Országos Kollégiumfejlesztési Stratégia 123 kollégiumot érint, és több mint 37 ezer férőhely felújítását és létesítését teszi lehetővé. „Ez egy ambiciózus vállalás, hat évünk van arra, hogy ezt megvalósítsuk” – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának akkori minisztere. A program év végéig tart, ennek apropóján kikértük a szerződéseket a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól, hogy megtudjuk, milyen eredmények születtek a stratégia keretein belül.

Néhány fidelitasos megmutatta, hogyan kell a NER-ben sokmilliárdos cégbirodalmat építeni

Milliárdos állami támogatások és megrendelések egyengették a Fidelitas egy maroknyi csapatának útját, hogy hat év alatt a nulláról építsen fel egy nagy vállalatcsoportot, háttérben a legfelsőbb politikai körökből érkező mentorokkal.

Vasutasokat, ingatlantulajdonosokat sodort teljes bizonytalanságba a Budapest–Belgrád vonal felújítása

Szupertitkos a vasúti beruházás, még azok is keveset tudnak róla, akiket érint.

A Budapest-Belgrád vasútépítési szerződés nem is volt közbeszerzés

A Budapest-Belgrád vasútépítési szerződéssel 2019-ben rekordot döntetne a kormányközeli cégeknél landoló közbeszerzések aránya – csakhogy ez nem is volt közbeszerzés. A megbízást egy 2019-es szerződés rögzíti, amit azonban a szokásoktól eltérően nem egy hagyományos közbeszerzés lefolytatása után írtak alá – derült ki a Corruption Research Center Budapest (CRCB) észrevétele nyomán. A CRCB – miközben frissítette adatbázisát – a Facebook-oldalán jelezte, hogy a jókora összegről szóló megbízást nem találja Közbeszerzési Hatóság (KH) adatbázisában, holott az Európai Unió hivatalos értesítőjében megtalálható (ennek alapján fel is dolgozta a sajtó, amikor nyilvánossá vált). Miután a magyar adatok között mi sem leltük a 750 milliárdos munkát, kérdésekkel fordultunk a hatósághoz, hogy megtudjuk, miért nem szerepeltetik az adatbázisukban az RM International megbízásával végződő eljárást.

Pár év alatt megötszörözte forgalmát egy Völnerrel kapcsolatba hozott cég

Több cég neve is felmerült Völner Pál államtitkár és Schadl György volt végrehajtói kari elnök összesen sok százmilliós vesztegetési ügyében.

A legkínosabb információkat takarta ki a Fudan-iratokból a kormány

Úgy hozta nyilvánosságra a közpénzből épülő Fudan Hungary Egyetemről szóló terveit az Orbán-kormány, hogy az iratokból kizárólag a számára kellemetlen, politikailag érzékeny információkat takarta ki - derítette ki a Direkt36.

45 milliárdra drágult a zalaegerszegi tesztpálya, emléktáblát kaptak a kormányközeli kivitelezők

A miniszterelnök elmondása szerint a Zala megyében született Palkovics László ITM-miniszter javaslatára döntött a beruházásról, és azért, mert ő is élt másfél évet a városban. Az eredetileg 40 milliárdos összköltség ma már 45 milliárdnál tart, és még messze az építkezés vége. A munka nagyját a kormányközeli Duna Aszfalt nyerte, de a szintén NER-kedvenc ZÁÉV-nek is jutott pár milliárd. A kivitelezők már egy emléktáblát is kaptak a helyszínen.

Százmilliós támogatásokkal segíti az állam Mészáros rokonságát és Orbán páholytársát

Négy körben összesen 25 milliárd forintos keretből támogatott Magyarországon működő építőipari vállakozásokat a kormány 2018-ban és 2019-ben. A legszerencsésebbekről nehéz elképzelni, hogy másképpen ne tudnának fejleszteni, hiszen állami megrendelések, illetve NER-es kapcsolatok segítik boldogulásukat.
Találatok: [8]  Oldalak:   1