Kulcsszavak: |
|
Akták: |
Kötbér helyett adnak még 121 milliót az épületre, ami nem készült el időben a vizes világbajnokságra
Hogy a csúszás miatt - amit hivatalosan ugyan nem ismertek el, csak éppen a szerződésben szerepelt a július 7-i dátum - szabnak-e ki kötbért, arról természetesen egymásnak teljesen ellentmondóan nyilatkoztak. A szervezők szerint nem, a főszervező, Fürjes Balázs szerint igen.
Ehhez képest a Közbeszerzési Értesítő július 30-i számában megjelent a szerződés módosítása. Amiből az derül ki, hogy kötbér helyett még több pénzt adnak a kivitelezőnek, 121 millió forintot, pótmunkákra.
121 millióval drágult ma a hétfőn átadott margitszigeti Casino
A szerződés szerint július 7-ig kellett volna elkészülnie a vizes vb-t szervező Bp2017 Kft. székhelyének szánt épületnek, de csak július 24-én adták át. Az állami cég arról nem beszél, hogy kérnek-e kötbért a csúszás miatt a kivitelezőtől, de az most kiderült, hogy a felújítás ára közben pótmunkák miatt 1 milliárd forint fölé kúszott.
Vizes vb-szervezők: biztonsági okból zárták le a kerékpáros hidat
Azt írták, nem a világbajnokságra épült a híd, hanem a Duna menti kerékpárút-hálózat részeként, és a vb után át lehet majd tekerni rajta.
A szervezők már azt állítják, hogy nincs is szükség a vizes vébére 1,2 milliárdért felújított épületre
A vizes világbajnokság szervezői valamiért ragaszkodnak ahhoz, hogy az ember ne higgyen a saját szemének, csak nekik. Sajnos kiderült, hogy a saját maguk által aláírt szerződés is cáfolja őket, de ez sem számít.
Július 7-re kellett volna elkészülnie a margitszigeti Casino felújításának
A vizes vb-t szervező Bp2017 Kft. főhadiszállásának szánt egykori Casino épületén még július 15-én is dolgoztak a munkások. Ennek ellenére a Bp2017 álhírgyártással vádolta a sajtót, és azt állította, hogy az ingatlan július 14-én elkészült. A cég által aláírt szerződés szerint viszont legkésőbb július 7-ig végezni kellett volna a Casino 935 millió forintos felújításával.
FINA 2017 - Pénzben úszó világbajnokság
A fél világ Budapestre figyel, mégis kérdés, nyer-e a város, az adófizető, vagy épp a kormány a monstre rendezvényen. A vizes világbajnokságra tengernyi pénzt költöttek - többnyire átláthatatlan módon.
Félmilliárdos adósság maradt az úszó vb-hez is használt uszodát építő cég után
A Balatonon rendezik az úszó vb nyílt vízi számait, a versenyzők a balatonfüredi uszodában melegítenek majd. Az uszoda megépülését évek óta várták a helyiek, a vb miatt pedig a kormány is adott rá 350 milliót. Az építő cég azonban több alvállalkozójának tartozik, akik milliókat buknak.
2017 második negyedévében is Szíjj László érdekeltségei nyerték a legtöbb közbeszerzést a nemzeti tőkésosztályban
A Duna Aszfalt és a Magyar Építő tulajdonosa 250 milliárd forinttal vezeti a mezőnyt, második a ZÁÉV 203 milliárddal, harmadik a Mészáros-család 123 milliárddal.
Vizes VB 2017
Balásy Gyula
Kuna Tibor
Mészáros Lőrinc
Paár Attila
Szíjj László
Varga Károly
Duna Aszfalt Zrt.
Lounge Design Kft.
Magyar Építő Zrt.
Magyar Vakond Kft.
Market Építő Zrt.
New Land Media Kft.
Valton-Sec Zrt.
West Hungária Bau (WHB) Építő Kft.
ZÁÉV Zrt.
építőipar
háttér
klientúra
közbeszerzés
Így szabadult el a vizes vb költségvetése
Csak a Duna Arénára elköltöttek 46 milliárd forintot, de az összes többi létesítményre is több pénz ment el, mint amennyiből az oroszok kihoztak egy egész vizes vb-t. A megnyitó drágább lesz, mint a Sziget-nagyszínpad, de a Margitszigeten sem spóroltak. Összegyűjtöttük a világbajnokságra elköltött közpénzeket.
Időre elkészült a híd, amely összeköti a nemzeti vagyonkezelő vezetőjének épülő lakóparkját a Duna Arénával
A vizes vébé projektjei közé bekerült egy olyan híd is, amely pont a Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő elnökének érdekeltségeként épülő Danubio lakóparkot köti össze a vizes vébé helyszínével. A 424 millió forintért, a vizes vébé költségvetéséből épült biciklis- és gyalogos híd pont a lakópark bejáratához vezet. Nagyon nincs is más funkciója.