Kulcsszavak: |
|
Akták: |
Idétlen app és elcsúfított méregdrága panoráma az úszóvébén
Tudta-e Ön, hogy 25 millióért mérték fel a FINA úszó-vb mobiltelefonos appigényét?
A Bp 2017 Világbajnokság Kft. időben ébredt, és már tavaly szerződtetett egy főleg kémiai kutatás-fejlesztéssel foglalkozó céget, hogy mérje fel az úszó-világbajnokság mobilapplikációs igényeit. A CheBio Kft. 24,5 millió forintos ajánlattal nyerte meg a feladatot.
Hivatalos: csak a vizes VB után készül el a vébé egyik szálláshelyének kijelölt Bibó Szakkollégium felújítása
Most már biztos, hogy nem készül el a vizes világbajnokság egyik szálláshelyének kiszemelt épület felújítása. Történetesen az ELTE Bibó Szakkollégiumáról van szó. Igen, arról az épületről, ami a Fidesz bölcsője volt annak idején.
Mutatjuk: így néz ki a 424 milliós kerékpáros híd
Még márciusban írtuk meg, hogy túlárazott, már az első pillanatban másfélszeres költséggel induló, azóta 400 millió forint felett járó kerékpáros- és gyalogoshíd épül a Rákos-patakon.
Fürednél nem gond plusz 150 millió, Fűzfő egy fillért sem kap
Épphogy elkészül a balatonfüredi mélygarázs a vizes vb kezdetére, ráadásul 150 millió forinttal többe is kerül a tervezettnél. A polgármester szerint előre nem látható nehézségek akadtak. A szomszédos Balatonfűzfő viszont egy fillért sem kap az államtól a helyi uszoda megugrott felújítási költségeihez, pedig itt edzenek majd a vizes vb versenyzői.
Egymilliárddal többért épül a vizes vb-re a balatonfüredi mélygarázs
A vizes világbajnokság egyik fejlesztéseként mélygarázs épül Balatonfüreden. Tipikusan az a beruházás, amit a rendezvény százmilliárdos (plusz áfa) büdzséjét magyarázó hangok szerint hiba volna a vb költségének beállítani, hiszen amúgy is szükség volt rá. Lehet, hogy így van, de az szinte biztos, hogy normál esetben nem így valósult volna meg a dolog.
Többért és csak októberre készülhet el a vizes vébé bringahídja
Legutóbb áprilisban foglalkoztunk a nyári vizes világbajnokságra tervezett, négyszázmillió forintos gyalogos-kerékpáros híddal. Olvasóink nagy részét akkor a BKK részletesen kifejtett magyarázatai sem győzték meg, hogy 300 méterre egy már meglévő hídtól indokolt lenne 424 millióból gyalogos-biciklis átkelőt is létesíteni a Rákospatakon, a Dagály és annak parkolója között.
A vizes vb miatt drágul a Liget-projekt
Az EU-s közbeszerzési értesítőben május 17-én megjelent tájékoztatás szerint a Városliget rehabilitációjának tájépítészeti tervezése nettó 44,97 millió forinttal drágul. Ez azt jelenti, hogy 1,27 milliárd forint helyett 1,31 milliárdba fog kerülni a jelenlegi állás szerint. Az indoklás szerint előre nem látható okok, vagyis a vizes vb miatt.
“A FINA úszó világbajnokság kihelyezett szinkronúszás helyszínének a Városligeti ingatlant érintő megvalósítása miatt felmerült módosítási igények a tervezési program módosítását teszik szükségessé.”
300 millióval megint drágább lett a vizes-vb
Ennyibe kerül a VIP-parkoló és a buszterminál. Hol van már a 100 milliárdos álomhatár.
Úgy volt, hogy 25 milliárdból kijön a vizes vébé, most tartunk 130 milliárdnál
Újabb mutatós vizesvébé-számokkal rukkolt elő Seszták Miklós fejlesztési miniszter, aki egy mai sajtóbeszélgetésen elárulta: minden előkészület a tervezett ütemben halad. Kezdetben úgy volt, hogy az eseményt, ami július 14-én kezdődik és egy hétig tart, 25 milliárd forintból rendezi meg Magyarország, ezt maga Gyárfás Tamás akkori, azóta lemondott úszószövetségi elnök közölte még 2015 márciusában.
94 milliárd forintnál tart most a vizes vb
Összegyűjtöttük a vizes vb-vel kapcsolatban kötött szerződéseket, azok alapján 93,93 milliárd forintnál jár a számláló. Ez az összeg még biztosan növekedni fog, mert jelenleg is több hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzés van folyamatban, melyek értéke majd csak a nyertes kihirdetése után válik ismertté.
Vizes VB 2017
Hevér Kristóf
Balatonfüred Város Önkormányzata
Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.
Genesis 2015 Communications Kft.
Genesis Ingatlan Zrt.
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
MÁV
átláthatóság
építőipar
háttér
jogalkotás
közbeszerzés
rendezvényszervezés
sport
vasút
Balatonfüred
Budapest
Veszprém megye