language

Kulcsszavak:

Személyek:

Mengyi Roland highlight_off

Mengyi Roland

Dr. Mengyi Roland (Miskolc, 1975. március 1. – ) magyar jogász és politikus, 2010 óta a Fidesz országgyűlési képviselője. Mengyi Roland 2005-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának jogász szakán. 2005-ben megalapította a Park Consulting Kft. vállalkozást, ami főleg saját tulajdonú ingatlan adásvételével, bérbeadásával foglalkozott. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12. számú egyéni választókerületében a 2. fordulóban országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. 2014-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú országgyűlési egyéni választókerületben országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. Az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlési frakciója 2011. október 14-én feljelentette Mengyi Rolandot hivatali visszaélés és hűtlen kezelés vádjával. 2010 és 2014 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat megyei közgyűlésének elnöke volt.

2015 után európai uniós forrásokra pályázó szociális szövetkezeteknek ígért segítséget annak fejében, hogy az elnyert támogatás 50-90%-át utána neki visszaadják. A pénz egy részét meg is kapta, mielőtt a korrupciós ügy kiderült. 2019-ben letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt. 2019 végén megkezdte négyéves börtönbüntetésének letöltését, 2021 végén szabadult.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [60]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Fideszes háttéremberek az őszi szezonkezdésről

„Nyaralt” a Fidesz idén nyáron, pedig a párt nem szokta elengedni az uborkaszezont. A népszavazásig viszont nagy lesz a pörgés. Előre hozott választás nem várható, mert Orbán Viktor naptárában a 2022-es voksolásnak külön jelentősége lehet, „Voldemort-ügyből” viszont több is jöhet. Fideszes képviselőkkel, kormányzati háttéremberekkel beszélgettünk.

Barangolás a fideszes Voldemort földjén

Cikksorozatunk harmadik részének megjelenése után Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta Mengyi Roland Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A Legfőbb Ügyészség közleménye lényegében pontos kivonata cikksorozatunknak. Mengyi azonban, mintha mi sem történt volna, új kenyeret szel, beszédeket mond és bizakodik. Azt terjeszti, csupán régebbi párttársai irigyek rá, és most konspiratív módon próbálják megbuktatni, de nem fog nekik sikerülni. Pedig várhatóan a parlament első ülésén mentelmi jogának felfüggesztése mellett fognak szavazni a fideszesek, és folyik a Miniszterelnökség által elrendelt belső vizsgálat a Voldemort-ügyben.

TARTHATATLAN - MENGYI ROLAND-BOTRÁNY

Egyre kínosabb a Fidesz számára a kiszivárgott lehallgatási jegyzőkönyvek alapján mímelt pályázati manőverekben részt vevő borsodi politikus korrupciós ügye. A Figyelőt megkereső érintettek is érdekes képet adtak a szisztéma működéséről.

2,3 milliárd forintnyi megbízást kapott a Voldemort-ügyben is érintett cégcsalád

A Voldemortként elhíresült fideszes képviselő, Mengyi Roland körül kialakult botrányban érintett pályázatíró cég is részt vett azon a pályázaton, mely során 2,4 milliárd forintot költöttek el humánerőforrás-fejlesztésre főként budapesti cégeket megbízva, Békés megyében – közölte az LMP társelnöke, Hadházy Ákos a legutóbbi "Korrupcióinfón". A 168 Óra Online a Miniszterelnökségtől megtudta: a Public Sector Consulting Kft. és testvércége, a Public Sector Tanácsadó Kft. több mint kétmilliárd forint értékben nyert el megbízásokat különböző pályázatok keretében. A cégek megbízásainak tételes ellenőrzése négy hét múlva zárul le.

Korrupcióinfó: gyanús pályázatoknál tűnt fel a Mengyi-ügyből ismert szervezet

A Mengyi Roland fideszes képviselőhöz köthető korrupciós botrányban érintett, állítólag elcsalt uniós pályázatok iskolapéldáit mutatta be Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a 30. Korrupcióinfóján. A Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Alapítvány (DBMTA) alapító okiratban meghatározott céljaitól eltérő uniós fejlesztési projekteket nyert meg, a megvalósításukra pedig szerinte gyanús közbeszerzéseket írtak ki. Ráadásul többször is azt a Public Sector Kft-t bízták meg, amely a Mengyi ellen elrendelt nyomozati anyagokban is feltűnt, mint kamupályázat-gyártó.

Voldemort ügye ott fájhat igazán, ahol nem is gondolnánk

Az uniós pénzek lenyúlása körüli példátlan korrupciós botrány nemcsak Mengyi Rolandot és a Fideszt érinti kellemetlenül, hanem a politikus választókerületében élőket is. A Borsod megyei hátrányos helyzetű falvak polgármesterei aggódnak, mert ha a képviselőjük valamiért nem tud értük lobbizni a minisztériumokban, akkor az önkormányzataik kevesebb szociális tűzifát fognak szétosztani az idei télre, és nem tudnak majd karácsonyi támogatást adni a legszegényebbeknek. Bár sokan úgy látják, hogy a kormánypárt Voldemortja eddig sem törődött a nem fideszes vezetésű községekkel, találtunk olyan ex-szocialista városvezetőt, aki szerint több olyan remek ember kellene a parlamentbe, mint Mengyi. A borsodi kistelepüléseket járva az is kiderült, hogy mikor füllentett Mengyi a Facebookon, és hogy hat év alatt mit tett le a választói asztalára. A rövid válasz: nem sok mindent.

Voldemort, Farkas Flórián és más ügyeskedők a szociális szövetkezetek körül - A Hasznos Szakértelmek tudománya

Az Európai Unió Magyarországot is ösztönözné a szociális gazdaság fejlesztésére, de nálunk inkább lenyúlják és elherdálják az erre kapott milliárdokat.

Csepreghy Nándor: Nincs mit titkolnom

Csepreghy Nándort, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesét meglepték azok a lehallgatási jegyzőkönyvek, amelyekben a Public Sector Consulting Kft. pályázatírója rá hivatkozva inti a pályázatokban türelemre az ügy többi gyanúsítottját. Csepreghy szerette volna meghatalmazni cikksorozatunk szerzőjét, Rajnai Attilát, hogy hozza nyilvánosságra az őt érintő összes lehallgatási jegyzőkönyvet, de erre jogilag nincs mód, mert a miniszterhelyettes nem főszereplője és érintettje a büntetőeljárásnak. Akkor honnan az ismeretség?
Találatok: [60]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>