Brüsszel évek óta nem lép a pápai, a gyulai és a kaposvári húsgyár kormányzati kistafírozása miatt, pedig ma már a cégek eredményein is jól látszik, hogy épeszű piaci befektető egyik cégre se adott volna milliárdokat – nem úgy, mint a kormány.
Sajátos stílusuk miatt meglehetősen szórakoztató a főpolgármester és a Miniszterelnökséget vezető miniszter csatája. Ám ha a beszólások mögé nézünk, akkor több, egészen mélyen gyökerező, rendszerszintű konfliktust találunk. Küzdelem a pénzért, pártpolitikai helyezkedés, Budapest–vidék-ellentét – mindenből van egy kicsi.
Tiszteletdíj helyett az EU-s pénzből finanszírozott Híd a munka világába programból oldotta meg saját képviselőinek fizetését is az Országos Roma Önkormányzat. Farkas Flórián korábbi elnök már 2013-ban nyíltan beszélt arról, hogy a legfontosabb cél, hogy főállásba helyezze képviselőtársait.
Az unió csalás elleni hivatala tavaly megállapította, hogy az egyik pályázati konstrukcióban magyar részről rendszeresek a visszaélések. Önkormányzatok például – ciklusokon átívelően – a reális ár többszörösét fizették a játszóterekért. Ezeket mostanában fideszes játszótereknek nevezték.
A kormány kiemelt céljaként beszélt az uniós források maradéktalan lehívásáról Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérését szolgáló projekt csütörtöki záró rendezvényén, Budapesten.
Bódis András nem a nagymenő üzletemberek életét éli. A kopaszra borotvált fejű, sportos testalkatú 30 éves férfi egy csepeli lakótelep szélén álló panelházban nőtt fel, most pedig már öt éve egy közepes árfekvésű belvárosi hotelben dolgozik az üzemeltetési feladatok felelőseként.