Lapok: |
Elkapkodott motorvonattender?
„A megvalósíthatósági tanulmány és a háttérszámítások (...) ismerete nélkül a javasolt projekt csoportszintű és cégszintű hatásai nem kontrollálhatóak” – hívta fel a főnökei figyelmét a közeljövőben kiírandó motorvonat-pályázat előkészítetlenségére a MÁV Zrt. kontrollingigazgatója.
Híváslista
Már Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár politikai pályájának is véget vetett az a skandalum, amely a Telekom Austria korrupt ügyeiből indult.
Garázsmenet
Nagy túlélő távozott Kocsis István személyében a BKV éléről.
BKV-ügyek
MVM-ügyek 2005-2008
Tocsik-ügy
Csányi Sándor
Gyurcsány Ferenc
Kocsis István
Kóka János
Szász András
Szilvásy György
Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.
BHG Híradástechnikai Zrt.
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
BorsodChem
Dunaferr
Ganz Híd- Daru- és Acélszerkezetgyártó Zrt.
Ikarus Rt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Mátrai Erőmű Zrt.
MÁV Start Zrt.
Nitrokémia Zrt.
Paksi Atomerőmű Rt.
Rába Nyrt.
RWE
állami / önkormányzati vállalat
háttér
közlekedés
privatizáció
Kínai figura
Az idén már 25,5 milliárd forint közpénzt elnyelt Malévot vinné a kínai Hainan-csoport; rajta kívül orosz befektetők is tettek ajánlatot, ám a tárgyalások döcögnek.
Téves lista Rogán exnejével – offshore ingatlanvásárlások a Belvárosban
Egy Rogán Antal volt nejéhez köthető cég is önkormányzati ingatlanhoz jutott az V. kerületben – ez szerepel azon a listán, amelyet az atlatszo.hu közölt. Az önkormányzat utólag azonban közölte, az általuk összeállított listán több tétel tévesen szerepel. Így ez is.
Csányi Sándor megzsarolása
Csányi Sándor
Rogán Antal
Sonnevend Alexandra
Advertum Kft.
Alfa BZS 54 Kft.
Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata
Exclusive Change Kft.
Fidesz
Gilwood Industrics
Innerdistricts Kft.
NLGA Kft.
OTP Bank Nyrt.
V5-Ingatlan Kft.
VIN-Faktor Zrt.
ingatlan
offshore
önkormányzat
rokonok
Bp. V. kerület
Budapest
A Fideszben sem biztos mindenki a Gyurcsány elleni vádakban
A parlament mentelmi bizottságának fideszes képviselői is megosztottak abban a kérdésben, hogy vajon megáll-e majd az ügyészség vádja Gyurcsány Ferenccel szemben a hivatali visszaélésről.
WikiLeaks-fiaskó, avagy a forrásvédelem szégyenteljes kudarca
Nagy kérdés, hogy informátorként ki fog megbízni ezentúl bármilyen kiszivárogtató platformban, miután a WikiLeaks szétszórta a neten a szerkesztetlen anyagot, a The Guardian pedig publikálta hozzá a jelszót.
Hiperaktivitás
Sikeresnek bizonyult a 24 milliárd forintos digitálistábla-tendereken az a típus, amelyet az első Orbán-kormány oktatáspolitikusaival tűzdelt cégcsoport képvisel.
Forradalmasítás
Soron kívül kéri megsemmisíteni a soron kívüli büntetőeljárásokról szóló törvényt a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Az Alkotmánybíróságnak nincs sok ideje, a jogellenesnek mondott rendelkezések már a múlt hónapban hatályba léptek.
Második forradalom
Új és hatásos fegyvert adott az indiai politikai elit korrupciója ellen fellépő középosztály kezébe az aktivista Anna Hazare éhségsztrájkja – tapasztalta tudósítónk Újdelhiben.